KERESZTSÉG A MEGHALTAKÉRT - Bibliai Akadémia

Pál apostol nehezen érthető kijelentése

A Korinthusiakhoz írt első levélben van Pál legrészletesebb tanítása a feltámadásról. Az apostol először összefoglalja az evangelizáló sorozat fő pontjait, aminek eredményeként megszületett a gyülekezet (1Kor 15,1-11). E sorozat kiemelkedő üzenete volt, Krisztus halála és feltámadása: „mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam: hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, eltemették, és a harmadik napon feltámadt az Írások szerint”, „így prédikálunk, és így lettetek hívőkké”(1Kor 15,3-4,11).

Miért kezdte Pál azzal a határozott kijelentéssel, miszerint Krisztus nemcsak meghalt, hanem el is temették, majd fel is támadt? Jó oka volt erre: a görögök hittek abban, hogy az emberi személyiség, mint idea örök, de tagadták, hogy az ember testi mivoltában feltámad. Athénban kinevették ezt a tanítást (ApCsel 17,32), de Korinthusban sem volt jobb a helyzet. Még a gyülekezeti tagok között is voltak, akik kijelentették: „nem támadnak fel a halottak”(1Kor 15,12). Mások csúfolódva kérdezgették: „hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jelennek meg?”(1Kor 15,35).

Pál e kérdések és ellenvetések miatt írta meg a tizenötödik fejezetben található tanítást. Először a feltámadás ténye mellett érvelt: Krisztus feltámadt, ezért övéi is fel fognak támadni (1Kor 15,20-23). Majd elmondta, mi lenne, ha nem támadnának fel a halottak (1Kor 15,29-34). Végül válaszolt a kérdésre, milyen testben támadnak fel a keresztények és milyen szerepe van a romolhatatlan testnek az üdvösség művében (1Kor 15,35-57).

Az a bibliaszöveg, amiről szólni szeretnék, a feltámadás ténye mellett felhozott érvekhez tartozik. Miután Pál Jézus Krisztus feltámadására hivatkozva már megalapozta a feltámadásról szóló bibliai tanítás igazságát, most egy új szemponttal egészíti ki érvelését. Ezt latinul úgy nevezzük, hogy „argumentum ad hominem”, ami olyan érvelést jelent, melyben összekapcsolódik az elméleti fejtegetés, és a személyes alkalmazás. Az érvelés lényege a következő: ha nem támadnak fel a halottak, mi értelme annak a gyakorlatnak, amit a korinthusi keresztények követtek: „mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük?”(1Kor 16,29). Azzal, hogy egyesek megkeresztelkednek a halottakért, elárulják, hogy mégsem tudnak megszabadulni a feltámadásba vetet hit igazságtartalmától. A levél olvasóinak el kell dönteni, hogy értelmelenül cselekszenek, amikor megkeresztelkednek a halottakért, vagy elfogadják azt a tényt, hogy a halottak feltámadásába vetett keresztény hit szilárd alapokon nyugszik.

A szöveg homálya

Mit jelent azonban az a kijelentés, hogy egyesek „a halottakért megkeresztelkednek” (1Kor 15,29)? Ez a kérdés oly mértékben megosztotta az írásmagyarázókat, hogy legkevesebb harmincféle válasz született rá. E válaszok egy része üres spekuláció, ezért mellőzöm őket, de szeretném bemutatni azt a hármat, ami valamilyen szinten tiszteletben tartja a bibliai szöveget. Majd elmondom, hogy szerintem a három közül melyik áll legközelebb Pál tanításához.

Mint láttuk Pál pozitív érvként hivatkozik a halottakért felvett keresztségre. Sőt, a következő versben összekapcsolja azt saját tapasztalatával, miszerint ő is naponként szembesül a halállal (1Kor 15,30-31). Pál vagy hisz a feltámadásban, és ennek megfelelően kockáztatja életét, vagy balga és naiv emberként viselkedik?

Ki kell zárnunk tehát azt az eshetőséget, hogy az apostol olyan gyakorlatot használ fel a feltámadásba vetett hit megalapozására, amivel egyébként nem ért egyet. Pál úgy ítéli meg, hogy megkeresztelkedni a halottakért, olyan szokás, amit pozitív érvként használhat azokkal szemben, akik szerint a lélek vagy a szellem halhatatlan, de a test nem támad fel. Ezért én nem mondanám azt, hogy Pál semleges marad a gyakorlattal kapcsolatban.^[1]

Az első homályos pont a keresztség szó értelmezése. Egyesek szerint a „megkeresztelkednek”(1Kor 15,29) szó nem a keresztény keresztség szokásos szertartására vonatkozik, hanem a szakrális fürdő szórványosan előforduló gyakorlatára. A szó azonban – amennyiben a szöveg nem utal más értelmezésre – mindig a keresztségre vonatkozik. A keresztség a hitből fakadó engedelmesség gyümölcse, valamint a Krisztussal a gyülekezettel kötött szövetség jele. „Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg”, „mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg”(1Kor 12,13). Pál tehát nem egy rendkívüli jelenségről, hanem a bibliai keresztségről beszél itt. Kizárhatjuk tehát az az értelmezést, miszerint Pál nem a bibliai keresztségre, hanem egy elszigetelt jelenségre hivatkozik.^[2]
A második homályos pont a „halottak” szó végén található rag.A görög nyelvben elöljáró szavakat használunk ragok helyett. Az elöljáró szónak azonban több jelentése lehet, és több elöljáró szót is használhat a nyelv azonos, vagy hasonló értelemben. Három elöljáró szó is kifejezheti azt a gondolatot, amit a magyar fordító az „-ért”raggal adott vissza:
Az „anti”azt jelenti, valami, vagy valaki „helyett”(Zsid 12,2), valamiért vagy valakiért cserében (Mt 17,27; 20,28).
Az itt szereplő szó, a „hüper”azt jelentheti, valakinek az érdekében. Mivel az apostol ezt az előszót használja a szövegben, többen arra jutottak, hogy a halottakért végrehajtott keresztség azt jelenti, hogy egyes keresztények megkeresztelkednek azok helyett a halottak helyett, akik keresztség nélkül haltak meg, így szerezve engesztelést értük. Ez a szöveg legjobban elterjedt értelmezése. Szemléletes példa Budai Gergely fordítása: „Egyébként (ha nincs feltámadás), mi értelme van annak, hogy némelyek a halottak javára megkeresztelkednek? Mert ha egyáltalán nem támadnak fel a halottak, miért is keresztelkednek meg azok javára”(1Kor 15,29)? Luther és Melanchton ezzel szemben a helyhatározói értelmezést alkalmazta, miszerint a szöveg nem arról szól, hogy egyesek azzal a szándékkal keresztelkedtek meg, hogy biztosítsák keresztség nélkül elhunyt szeretteik üdvösségét, hanem arról, hogy a keresztséget a Krisztusban elhunyt hozzátartozó sírja, teteme „fölött”hajtották végre, mert ezzel fejezték ki azt a gondolatot, hogy elődeik nyomdokaiba lépnek a hitben.^[3]
A harmadik elöljáró szó, amit meg kell említeni, a „peri”, ami azt jelenti, hogy valakire nézve, valakire való tekintettel, valakiért, valaki miatt. A „hüper” elöljáró szó azonban átveheti a „peri” szó jelentését is. Ebben az esetben azt is jelentheti, hogy bizonyos halottak miatt.Több írásmagyarázó állítja, hogy az idézett szövegben erről van szó. Ezt az értelmezést tükrözi Simon Tamás László, bencés szerzetes Újszövetség-fordítása: „Különben mi értelme van annak, hogy többen a halottakra való tekintettel veszitek fel a keresztséget? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg rájuk tekintettel?”(1Kor 15,29).
Ezzel elérkeztünk a szöveg harmadik problematikus szavához, nevezetesen a halottakhoz. Kikre utalhat itt Pál? A halottakra általában, vagy a halottak egy bizonyos körére? A magyar fordításokban is látható, hogy a halottak szó előtt határozott névelő van, ami arra utal, hogy a korinthusiak konkrét elhunytakra való tekintettel keresztelkedtek meg. Ez a nyelvi lehetőség az értelmezés két irányát nyitja meg: (1) mint láttuk, a szóban forgó elhunytak lehetnek olyan emberek, akik a gyülekezet közösségében éltek, de valami oknál fogva keresztség nélkül haltak meg. Ebben az esetben az érintettek helyettük keresztelkedtek meg. (2) A halottak lehettek olyan keresztények, akiknek a példája és a befolyása, haláluk után termett gyümölcsöt. Ebben az esetben arról van szó, hogy akik megkeresztelkedtek, az elhunytak példáját követték. Helyettesítés vagy példakövetés? Melyik a helyes megközelítés?

A szöveg üzenete

A homályos pontok felvázolása után elérkeztünk ahhoz, hogy megvizsgáljuk a szövegben rejlő üzenetet. A szövegnek három eltérő értelmezésére van lehetőség:

Mondhatjuk azt, hogy az apostol azt a gondolatot ismételte meg, amiről a Római levélben is szólt: amikor megkeresztelkedtünk, „eggyé lettünk Krisztussal halálának hasonlatosságában”,ezért „még inkább eggyé leszünk vele feltámadásának hasonlatosságában is”(Rm 6,5). Ez egy igaz tanítás, de az érintett szövegben nem erről van szó. Ha erre gondolt volna Pál, nem használt volna határozott névelőt, majd határozott névmást a halottakkal kapcsolatban. Ez a szóhasználat, „a halottakért”, illetve „értük”(1Kor 15,29), nem teszi lehetővé, hogy a szövegben pusztán a keresztségről szóló általános tanítást keressünk. A keresztség magába foglalja a feltámadásba vetett hitet, de Pál most nem erről beszél.
A második lehetőség, hogy az apostol valójában egy olyan téves gyakorlatot használ fel példának, amit teológiailag nem tart ugyan helyesnek, de jól alkalmazható a fő érv, nevezetesen a feltámadás alátámasztására. A téves gyakorlat neve: „vikárius keresztség”, ami azt jelentené, hogy Pál szó nélkül hagyja azt a szokást, miszerint a korinthusiak „a keresztségben egy halott nevét veszik fel”.^[4]

Miért tették ezt? Abban a hitben, hogy Isten az ő keresztségüket beszámítja szeretteik javára és üdvösségére, akik hívőként éltek, de általunk ismeretlen okok miatt nem keresztelkedhettek meg. Két ilyen okot szoktak megemlíteni: az egyik lábjegyzetben említettem, hogy Barrett szerint sokakat még keresztségük előtt elpusztított egy hirtelen jött járvány. A másik ok az a gyakorlat lehetett, hogy a keresztséget igyekeztek kitolni minél közelebb a halálhoz, mert féltek attól, hogy egy esetleges bűn, amit keresztségük után követnek el, meghiúsíthatja az üdvösséget. Megesett azonban, hogy az emberek váratlanul haltak meg, ezeken szeretteik úgy akartak segíteni – írják azok, akik ezt képviselik –, hogy megkeresztelkedtek a nevükben.^[5]

Kálvin ismertette, de elutasította ezt a feltevést, hiszen (1) ezzel mágikus jelentést tulajdonítottak volna a keresztségnek, (2) és burkoltan azt üzenték volna, hogy halálunk után is van esélyünk arra, hogy megváltoztassuk sorsunk végső kimenetelét. Kálvin azt is hihetetlennek tartotta, hogy Pál szó nélkül hagyott volna egy ilyen hamis tanítást.

A vikárius keresztségnek ettől függetlenül van hagyománya az egyházban, de azt korántsem tekinthetjük pozitív, még kevésbé az apostol által támogatott hagyománynak. Egy Marcion nevű, második századi eretnek tanító képviselt ilyen tanítást. Valamint a mormonok között is él az a gyakorlat, hogy egyes elhunytak nevében megkeresztelkednek.

Végül arról a magyarázatról szeretnék szólni, amivel magam is azonosulni tudok. Ez azon az előfeltevésen nyugszik, hogy a „hüper”elöljáró szót itt a „peri”értelmében kell vennünk. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy Simon Tamás László fent idézett fordítása áll legközelebb az eredti szöveg mondanivalójához. A korinthusiak nem a halottak helyett, hanem a halottakra való tekintettel, az ő példájukat követve keresztelkedtek meg. Pál éppen annak a helyzetnek a fordítottjáról írt tehát, mint amit eddig taglaltunk: azok a keresztények, akik a halottakért keresztelkedtek meg, nem elhuny szeretteik hiányosságát egészítették ki, hanem a tény, hogy azok Krisztusban haltak meg, arra késztette őket, hogy kövessék példájukat, és ők is megkeresztelkedjenek.

Mielőtt részletesen szólnék egy ilyen érvelés helyességéről, szeretnék idézni két távoli bibliai párhuzamot. Amikor az apostol Ábelről és az ő hitéről beszél, egy érdekes kijelentést tesz: azt mondja, Ádám és Éva második fia olyan hitről tett tanúságot, hogy „hite által még holta után is beszél”(Zsid 11,4). Eszerint a hitben elhunytak pozitív példáját számon tartották a Pál apostol által alapított gyülekezetekben.

Egy másik ige, a Jelenések könyve második boldogmondása: „boldogok a halottak, akik az Úrban haltak meg, mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket”(Jel 14,13). Hova követik őket a cselekedeteik? Elsősorban Isten ítélőszéke elé, mint a Jézus Krisztussal való hitbeli közösségünk látható gyümölcsei.

Karner Károly azonban egy érdekes megjegyzést fűzött ehhez a gondolathoz: azt mondta, azok, akik életüket Krisztusban élték, „egész Krisztusról szóló bizonyságtevő életükkel állhatnak oda Isten ítélőszéke elé”.^[6]Szeretném kiemelni a bizonyságtevő élet kifejezést, ami nemcsak Isten ítélőszéke elé követ bennünket, hanem azok életébe is, akiknek bizonyságot tettünk.

Ezek azok a gondolatok, melyek a szövegben rejlő bibliai üzenet harmadik megközelítési módjával állnak kapcsolatban. Szeretnék itt idézni néhány gondolatot egy cikkből, ami a Ministry című hetednapi adventista lelkipásztori szaklapban jelent meg.^[7]

Pál egy sokkal hétköznapibb, és egy természetesebb tapasztalatra utal, miszerint a keresztények halála megtérésre vezeti azokat, akik életben maradtak, és akik először csak a halottakra való tekintettel térnek meg, hogy majd együtt lehessenek Krisztusban elhunyt szeretteikkel. Pál ezeket nevezi a halottakért, vagy a halottakra való tekintettel megkeresztelkedett embereknek. Itt kapcsolódik ez a gondolat Pál személyes példájához is, aki naponta azért néz szembe a halállal, hogy egyre több megtért és üdvözült hittestvérrel dicsekedhessen Krisztus Jézusban.

„Miért vállalunk veszedelmet mi is minden pillanatban? Naponként a halállal nézünk szembe, oly igaz ez, testvéreim, mint a veletek való dicsekedésem Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. Ha csak emberi módon küzdöttem a vadállatokkal Efézusban, mi hasznom belőle? Ha a halottak nem támadnak fel, akkor együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk”(1Kor 15,30-32).

Pál többek között azokra a halálos fenyegetésekre gondol itt, melyekkel Efézusban szembesült, és azt mondja, hogy mindezen érveknek és eredményeknek csak akkor van értelmük, ha hiszünk a holtak feltámadásában és az örök életben: „Aki elköltözött testvéreihez igazítja az életét, annak csupán egyetlen értelmes oka lehet: hisz benne, hogy ők sem semmisültek meg. Létezik feltámadás.”^[8]

^[1]David Prior: Pál első levele a korinthusiakhoz,Harmat Kiadó, Budapest, 1995, 292. p.

^[2]Charles K. Barrett, evangéliumi keresztény írásmagyarázó azt mondja, hogy valamilyen rendkívüli járvány következtében többen nem tudtak megkeresztelkedni, mielőtt a betegség elragadhatta volna őket, ezért azok a gyülekezeti tagok, akik túlélték a járványt, megkeresztelkedtek az elhunytak nevében. „Ebben a helyzetben nem lehetetlen egy ilyen, talán mindössze egyszer végzett szertartást elképzelni”. Prior: id. mű: 292. p.

^[3]Cserháti Sándor: Pál apostolnak a korinthusiakhoz írt első levele, Luther Kiadó, Budapest, 2008, 727. p.

^[4]Mary Ann Getty: 1. és 2. Korinthusi levél, Szegedi Bibliakommentár7., Korka-Bencés Kiadó, Kecskemét Pannonhalma, 1994, 77. p.

^[5]Kálvin János: Az első korinthusi levél magyarázata,Kálvin Kiadó, Budapest, 2015, 346-349. p

^[6]Karner Károly: Apokalipszis, Bécs, 1974, 154. p.

^[7]Alf Birch: Baptism for the dead, Ministry, 1981, April 18-20. p. Vö.: J. K. Howard: Baptism for the Dead, A Study of 1 Corinthians 15,29. The Evangelical Quarterly, July-September, 1965,105-109. p.

^[8]Almási Tibor: Pál apostol korinthusiakhoz írt első levele, Igehirdetések az Újszövetség könyveiből,Budapest, 2014, 353. p.