Kis apokaliptika, 2Thesz 2,1-12
Jézus beszélgetett először a tanítványok szűk körében az Ő második eljövetelét megelőző prófétai eseményekről,[1]de írott formában Pál apostol apokaliptikus prófétai vázlata mutatja be először (Kr. u. 50-51) az egyház útját az apostol korától Krisztus második eljöveteléig. Ezt a próféciát a Thesszalonikai gyülekezetnek írt második levélben találjuk meg.[2]A levél legfontosabb részlete a „kis apokaliptika”(2,1-12), amit azonban nehezen ért meg a mai olvasó, hiszen az apostol egy sor lényeges elemről nem írt, csupán burkolt utalást tett arra a beszélgetésre, amit korábban folytatott a gyülekezettel (2,5). A levél első olvasói természetesen még emlékeztek Pál szóban kifejtett üzenetére, ezért pontosan tudták, miről van szó, mi azonban csak akkor értjük meg a szakasz üzenetét, ha a párhuzamos részeket is figyelembe vesszük.
„Kérünk pedig titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére[3]és a mi ő hozzá leendő egybegyűlésünkre[4]nézve, hogy ne tántoríttassatok[5]el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se lélek által, se beszéd által, se nékünk tulajdonított levél által,[6]mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja. Ne csaljon meg titeket senki semmikében. Mert nem jön az el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik[7]a bűn embere, a veszedelemnek fia,[8]aki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, a mi Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be, mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát.[9]Nem emlékeztek-é, hogy megmondtam néktek ezeket, amikor még ti nálatok valék? És most tudjátok, mi tartja vissza,[10]amiért csak a maga idejében fog az megjelenni. Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne: csakhogy annak, aki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia. És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, akit megemészt az Úr az ő szájának leheletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével;[11]akinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, és a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő idvességökre. És azért bocsátja reájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak; hogy kárhoztattassanak mindazok, a kik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban” (2Thessz 2,1-12).[12]
Egyesek szerint Pál azért írta a második levelet, mert sokan félreértették az első levél néhány kijelentését, miszerint „az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj”(1Thes 5, 2,4), és ez az esemény olyan közel van, hogy lesznek, akik élni fognak és megmaradnak az Úr eljöveteléig. Sőt, Pál saját magát is ezek közé sorolta (1Thes 4, 15,17).[13]
Voltak, akik azt gondolták, hogy itt van már az Úr napja (2Thes 2,2). E közeli váradalomnak meg voltak a maga gyakorlati következményei, voltak, akik „tétlenüléltek”, „haszontalan dolgokat műveltek”(2Thes 3,6-15), ami szöges ellenétben volt azzal a példával, amit az apostoltól kaptak. Pál nemcsak gyakorlatias útmutatásokat ad a gyülekezetnek, hanem teológiailag is megpróbálja tisztázni a második adventtel kapcsolatos várakozások kérdését. Pál természetesen nem írt átfogó dogmatikai művet a második adventről, csupán két eseményre összpontosított itt, ami kapcsolatban áll a végső időkkel: az első az Antikrisztus megjelenése (a törvénytipró, ahogy ő nevezi), a második Jézus Krisztus eljövetele. Azt mondja, hogy e két esemény közül először „a hittől való elszakadás” (görögül aposztaszia) következik be, amikor „megjelenik a törvénytipró”(2Thes 2,3), aki „beül az Isten templomába is, azt állítva magáról, hogy ő isten”(2Thes 2,4). Jézus Krisztus akkor jön el, hogy megjelenésével megsemmisítse a törvénytiprót, amikor a törvénytipró már nyíltan kifejtette tevékenységét (2Thes 2,8). Mivel Pál idejében, bizonyos visszatartó erők (2Thes 2,7) következtében, ez még nem valósult meg, az Úr napja sem jöhetett el. Ez az apostol érvelésének rövid lényege.
Dániel könyve, mint a szöveg egyik forrása
Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a 2 Thesszalonika 2 alapszövege Dániel könyvéből származik, és szoros kapcsolatban van Jézus nagy prófétai beszédével. Ezért szólni kell néhány szót arról, hogyan közelítette meg Dániel könyve a végső eseményeket.[14]
Dániel két fejezetben (2. és 7.) is szól négy, egymást követő birodalomról, melyeket a magyarázó angyal Babilonnal, Médó-Perzsiával, Görögországgal és Rómával azonosít. A próféta a negyedik birodalom kapcsán szól tíz szarvról, melyek közül egy újabb, kicsi szarv bújik elő (Dn 7,8), amit az angyal a következőképpen magyaráz meg: a tíz szarv azt jelenti, hogy „ebből az országból tíz király támad, és más támad utánuk, és az különb lesz, mint az előbbiek, és három királyt fog megalázni. És sokat szól a Felséges ellen és a magasságos egek szentjeit megrontja, és véli, hogy megváltoztatja az időket és a törvényt; és az ő kezébe adatnak ideig, időkig és fél időig. De ítélők ülnek, és az ő hatalmát elveszik, hogy megrontassék és végleg elvesszen”(Dn 7, 24-26).
Az angyal nem állítja, hogy a negyedik birodalomban egyszerre tíz király fog uralkodni, hanem azt állítja, hogy ebből a birodalomból tíz önálló királyság alakul ki. Ezt a képet, ami a római birodalom utódállamairól szól, a második fejezetben is megtaláljuk (Dn 2,41-43). Ezek az országok fennmaradnak mindaddig, míg Isten országa a helyükbe nem lép (Dn 2,44-45; 7,26-27). A római birodalmat követő királyságok átölelik tehát a korszakokat Isten országának felállításáig.
Sidney Greidamus rámutat, hogy a magyarázó angyal a kis szarv uralkodását az utolsó napokra helyezi, közvetlenül a végítélet és Isten örökkévaló királyságának felállítása elé. Ezért a kis szarvat azonosíthatjuk a „bűn emberével”,akiről Pál (2Thes 2,3), illetve az Antikrisztussal, akiről János ír. János kijelenti, hogy az Antikrisztus „már a világban van”(1Jn 4,3). Sőt, már sok Antikrisztus van a világban, innen tudjuk, hogy itt van az utolsó óra (1Jn 2,18). Pál szintén azt írja, hogy titokban már működik a törvényszegés, ami hamarosan nyilvános formát fog ölteni, és ezzel kiváltja Jézus Krisztus beavatkozását (2Thesz 2,7-8). Az Újszövetség fényében tehát a Dániel könyvében található kis szarvat a bűn emberével, illetve a törvénytipróval azonosíthatjuk, aki már elkezdte tevékenységét, de uralmának végső kibontakozása még előttünk van.[15]
Lépjünk most át az Újszövetség idejébe, és vizsgáljuk meg, hogyan értelmezte Jézus és Pál Dániel könyvének kis szarvról szóló képét. Jézus is és az apostol is történeti módon értelmezte Dániel jövendölését. Jézus kijelentette, az a tény, miszerint a római hadsereg el fogja pusztítani Jeruzsálemet, nem egyéb, mint Dániel jövendölésének beteljesedése: „amikor tehát meglátjátok, hogy a pusztító utálatosság ott áll a szent helyen – erről beszélt Dániel próféta, aki olvassa, értse meg! –, akkor azok, akik Júdeában lesznek, meneküljenek a hegyekbe”(Mt 24,15; vö.: Lk 21,20-24). Jézus úgy beszélt Dániel jövendöléseiről, mint amelyeknek egy része az ő idejét követően megy teljesedésbe. Ez a szemlélet érvényesült Pál apostol Thesszalonikai gyülekezethez írt második levelében is, ezért Jézus és Pál magyarázata között meglepő párhuzamosságot figyelhetünk meg. Nézzünk meg néhányat e párhozamok közül!
- A két szöveg (Mt 24, 2Thes 2) között számos azonosságot találunk: mindkettő beszél eljövetelről (Mt 24,3; 2Thes 2,1), az Úr napjáról, a szentek összegyűjtéséről, az Antikrisztus jeleiről és csodáiról.
- Pál egyik fontos üzenete a bűn emberére, vagy más szóval a törvénytipróra való utalás (2Thes 2,3). Ez a gondolat Jézus prófétai beszédében is jelen van, aki a hittől való elszakadásról, hamis próféták és hamis krisztusok megjelenéséről beszélt (Mt 24, 10-11,24).
- Jézus így kezdi prófétai szavait: „Vigyázzatok, nehogy valaki megtévesszen titeket” (Mt 24,4). Pál apostol szintén ezzel indítja a fejezetet: „Senki semmiféle módon ne vezessen félre titeket”(2Thes 2,3). Mindketten beszélnek arról a hitetésről, ami megelőzi Krisztus második eljövetelét.
- Mindketten összekötik a megtévesztő erők fellépését a templommal. Jézus„pusztító utálatosságról”beszél Dánielre utalva (Mt 24,15), Pál azt írja, hogy a törvénytaposó „beül az Isten templomába is, azt állítva magáról, hogy ő isten”(2Thes 2,4). Ez a kapcsolat a törvénytipró és a templom között Dániel könyvével áll kapcsolatban. Különösen a nyolcadik fejezet szól arról, hogy a kis szarv tevékenysége a mindennapi áldozat elleni támadásról, valamint a szent hely és a szent sereg meggyalázásáról szól (Dn 8,13). Ez a téma visszatér Dániel könyve tizenegyedik fejezetében is: „megfertőztetik a szent helyet”, „megszüntetik a mindennapi áldozatot, felteszik a pusztító utálatosságot, és akikgonoszul cselekszenek a szövetség ellen, azokat hitszegésre csábítja hízelkedésekkel”(Dn 11,31-32).
Ezek a párhuzamok azt igazolják, hogy Jézus és Pál apokaliptikus próféciáinak hátterében Dániel jövendölései állnak.
A hittől való elszakadás
Egy következő kérdés, amit tisztázni kell a görög „aposztaszia”szó jelentése (2Thes 2,3). Ezt a szót, hol „szakadásnak”(Károli, Kecskeméthy), hol„a hittől való elszakadásnak”(MBT), hol „elpártolásnak”(új katolikus), hol „Nagy Elpártolásnak”(Simon Tamás László fordítása Pannonhalma) szokták fordítani. Minden esetben arról van szó, hogy olyan embercsoportok lázadnak fel Isten ellen, akik hitközösségben éltek vele, de most szembe fordulnak addig követett hitükkel. Többről van itt szó, mint Isten törvényének gyengeségből fakadó megszegéséről vagy kisebb nagyobb fokú teológiai tévedésről. E lázadó hatalom támadásának célpontja nem egyéb, mint Isten törvénye, valamint Krisztus megváltói szolgálata (a mindennapi áldozat). Kettős hitehagyással van dolgunk: törvényszegéssel és az evangélium megtagadásával: „sokat szól a Felséges ellen, és a magasságos egek szenteit megrontja, és véli, hogy megváltoztatja az időket és a törvényt; és az ő kezébe adatnak ideig, időkig és fél időig”(Dn 7,25).
Ez a rombolás titokban már az apostol idejében működött, Pál azonban arról ír, hogy Krisztus eljövetele előtt a lázadás világszéles méreteket ölt. Pál nem állítja, hogy e kijelentésével valami új dolgot mond. „Nem emlékeztek rá, hogy amikor nálatok voltam, megmondtam nektek mindezt. És tudjátok, hogy mi az, ami most még visszatartja, hogy csak a maga idejében jelenjék meg”(2Thes 2,5-6). Hans K. LaRondelle szerint Pál a keresztségi tanítás során beszélt Dániel könyvéről és Jézus prófétai beszédéről a thesszalonikai hívőknek úgy, ahogy azt az apostoloktól hallotta (ApCsel 20,27-30; 1Tim 4,1; 2Tim 3,1-5).
Isten temploma Pál írásaiban
Pál a templom (görögül naos) szót a gyülekezetre, mint közösségre vonatkoztatja: „Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik”(1Kor 3, 16-17). A gyülekezetre vonatkoztatja Ezékiel templomra vonatkozó látomását (Ez 37,27): „mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan Isten mondta: Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek”(2Kor 6,16; vö.: Ef 2,19-21). Pál számára a templom a helyi gyülekezet és az egyetemes egyház. Tisztában volt vele, hogy Isten nem kőtemplomban, hanem az ő népe között lakik. Ha ezt az elvet a Thesszalonikai levél idézett részletére vonatkoztatjuk, arra következtethetünk, hogy amikor a törvénytipró „beül Isten templomába”(2Thes 2,4), akkor tanítói és kormányzói helyet követel magának az egyházban, és ezzel mintegy Krisztus helyébe lép.
Pál apostol írásában krisztológiai értelmet kap, és a keresztény egyházra vonatkozik az a kép, ami Dániel könyvében Izrael és a Jeruzsálemi templom jövőjével volt kapcsolatban. A hittől való elszakadás, amiről Dániel írt, Isten újszövetségi népe életében következik be egy hamis Messiás fellépése következtében. A feszültséget, ami az egyház, mint lelki közösség, és mint evilági intézmény között feszül, Pál is jelezte a korinthusi gyülekezetnek írt levelében (1Kor 11,19) éppen úgy, mint az efézusi véneknek adott pásztori útmutatásaiban: „közületek is támadnak majd férfiak, akik hazugságokat beszélnek, hogy magukhoz vonzzák a tanítványokat” (ApCsel 20,30).
A hamis istentisztelet ószövetségi tipológiája
Pál azt írja, hogy a törvénytaposó uralkodása egészen addig tart, amíg Krisztus meg nem jelenik dicsőségben (2Thes 2,8). Két elemet kell meglátnunk ebben a leírásban: (1) az apostol elhelyezi a törvénytipró megjelenését az egyház történetében, majd (2) rámutat, hogy ez a hatalom messianisztikus igényeket támaszt, tehát alapvetően vallásos. Ha összevetjük ezeket a leírásokat az ószövetségi jövendölésekkel, láthatjuk, hogy Pál három kinyilatkoztatásból gyúrta össze a törvénytipró képét, melyek mindegyike az élő Isten ellen támad:
- Dániel könyve 7. 8. és 11. fejezetéből, ahol a kis szarv tevékenységéről olvasunk.
- Azokból a képekből, melyek Babilon (Ézs 14), illetve Tírusz és Szidom (Ez 28) királyának önistenítésén át Sátán lázadásáról szólnak.
- A gonoszok végső megsemmisüléséről szóló leírásból, amit Ézsaiás könyvében találunk meg: „megveri a földet szájának botjával, ajka leheletével megöli a bűnöst”(Ézs 11,4).
Figyeljük meg a szövegszerű kapcsolatokat az említett szakaszok között!
Ez majd ellene támad, és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy szentnek mondanak (2Thes 2,4). | Fölmagasztalja és nagyobbnak tartja magát minden istennél, és szörnyűségeket mond még az istenek Istene ellen is (Dn 11,36). |
úgyhogy beül az Isten templomába is, azt állítva magáról, hogy ő isten (2Thes 2,4) | Felfuvalkodtál, és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten lakóhelyén lakom, a tenger közepén! (Ez 28,2). |
És akkor jelenik meg nyíltan a törvénytipró, akit az Úr Jézus meg fog ölni szájának leheletével, és meg fog semmisíteni eljövetelének fenségével (2Thes 2,8). | A Messiás megveri a földet szájának botjával, ajka leheletével megöli a bűnöst (Ézs 11,4). |
Pál ezt a három istenellenes hatalomra vonatkozó kijelentést „gyúrta össze”,hogy segítsen a szenteknek azonosítani a törvénytaposót, aki elfoglalja Krisztus helyét a keresztény gyülekezetben. Az apostol a bibliai tipológiát alkalmazza, és az újszövetségi gyülekezetre vonatkoztatja (1Kor 10,1-11; Gal 4,21-31) Isten Izraelnek adott ígéreteit és fenyegetéseit. Az időbeli különbségnek nincs jelentősége, mert mind Izrael, mind az egyház esetében Isten Fia áll az események központjában.
Pál az önmagát felmagasztaló és isteni jogokra igényt tartó tíruszi (Ez 28,2), illetve babiloni (Ézs 14,13-14) király személyében az újszövetségi egyházban uralomra törő törvénytaposó előképét látja (2Thes 2,4). Krisztus ellensége a keresztény egyházban úgy tanít, és úgy ítélkezik, mintha isteni hatalommal rendelkezne. Előbbiek Jahve helyét bitorolták, utóbbi Krisztusét foglalja el anélkül, hogy Isten feljogosította volna erre.
Pál és Dániel könyve Anti-messiása
Pál, Dánielhez hasonlóan a templomba helyezi Isten ellenfelét (2Thes 2,4). Ha figyelmen kívül hagyjuk e kép krisztológiai összefüggéseit, beleragadunk a templom képének literalista (szószerinti) vagy allegorikus értelmezésébe. Az előbbit tapasztaljuk a diszpenzácionalista értelmezésben, ahol a templom szót magára a jeruzsálemi templomra vonatkoztatják, ahol az Antikrisztus személyesen állítja fel uralkodói székét, és miután az egyház már elragadtatott, ott fogadja a zsidók hódolatát. Az allegorikus magyarázat szerint a szöveg Isten mennyei trónjára vonatkozik szimbolikus értelemben, és arról szól, hogy az Antikrisztus olyan tiszteltet és engedelmességet követel magának, ami csak Istent illeti meg (Ézs 66,1; 14,13-14). Ezt az allegorikus értelmet aztán minden olyan vallási és politikai rendszerre rá próbálják húzni, amelyeik totális lojalitást és teljes engedelmességet követel magának. Így az Antikrisztus lehet kegyetlen császár, mint Néró, diktátor, mint Hitler, Sztálin, Szaddam Husszein, vagy bármely más történelmi személyiség. Egy ilyen értelmezés egyeseknek szimpatikus lehet, de távol áll azoktól az intencióktól, amelyek Pál apostolt vezették a levél megírásában.[16]
Pál apostol krisztológiai és ekkleziológiai szellemben értelmezi Dániel kijelentéseit: „akik gonoszul cselekszenek a szövetség ellen, azokat hitszegésre csábítja hízelkedéssel” (Dn 11,32). Ezért a jövendölés beteljesedését egy olyan vallásos hatalomban kell keresnünk, aki legalábbis külső megjelenésében a Bárány színeiben lép fel, miközben a Sárkány hangján szólal meg (Jel 13, 11). Nem ateista, de nem is valamely ismert világvallást (iszlám) képviselő tanítóról van szó tehát, hanem az evangélium és a keresztény hit meghamisítójáról. Egy ilyen magatartás felel meg a kis szarv tevékenységének, ami a törvény és az evangélium meghamisítása révén tör Krisztus helyére az egyházban.[17]
Éppen ezért a reformátorok a szakasz értelmezésének esszenciáját ragadták meg, amikor a keresztény egyház sorai között keresték a törvénytiprót, aki elpártolásra és az evangéliumi hittől való elszakadásra csábítja az egyház tagjait. Kálvinnak a Thesszalonikai második levélhez fűzött magyarázata igen beszédes ebben a szempontból, és napjaink ökumenikus szellemisége ellenére még mindig időszerű. Ő két szempontra mutatott rá: a hitehagyás az egyház központjából indul ki, és hatalmas tömegeket ragad magával.
Pál „hitehagyásnak nevezi az Istentől való hűtlen elpártolást, amit nem egy ember, vagy némelyek tesznek, hanem széltében-hosszában tombol az emberek nagy többsége körében.” „Tehát Pál a látható egyház valamiféle általános lázadását jövendöli meg. Mintha azt mondaná, hogy az egyháznak előbb gyalázatos és borzasztó romlásba kell süllyednie, mielőtt eljönne teljes helyreállítása.”[18]
Kálvin határozottan cáfolja azokat a vélekedéseket, hogy Néró, vagy más olyan személy lenne a törvénytaposó, akik hosszabb-rövidebb ideig ellenséges viszonyban volt az egyházzal. Súlyos veszélyt lát az iszlámban és a szektákban is, de ezeket sem nevezi Antikrisztusnak. Azt mondja, Sátánnak intézményes formában kell felemelnie „az utálatossá székét Isten templomának közepén”,ennek beteljesülését pedig a pápaságban látjuk, hiszen a pápa az egyetlen egyházi méltóság, aki mindazt saját jogtaósága alá vonja, ami egyedül Krisztust illeti meg. Kálvin azért nevezi Antikrisztusnak a pápát, mert „isteni és nem emberi hatalommal akar uralkodni”,azt pedig pontosan tudjuk, hogy ha nem is neveznek valakit istennek, „mégis bálvány, ha az Isten helyére emelik”. A reformátor azért látja Pál szavainak beteljesülését a pápaság intézményében, mert „nem külső ellenség ő, hanem belső, aki pontosan Krisztus nevében ostromolja Krisztust.”[19]
A visszatartó erő
Pál apostol rámutat, hogy az egyház sorai között már jelen vannak azok az erők, amelyek sokakat el fognak téríteni az Isten parancsolatainak és Jézus hitének állhatatos megtartásától (Jel 12,17; 14,12), de tevékenységük még korántsem olyan akadálytalan, mint amilyenné közvetlenül Krisztus második eljövetele előtt válik. Ennek az az oka, hogy jelen van a világban egy visszatartó erő. Ennek az erőnek „el kell tűnnie az útból, és akkor jelenik meg nyíltan a törvénytipró”,ami „a Sátán munkája a hazugság minden hatalmával, jeleivel és csodáival”(2Thes 2,7-10).
Vajon kire, vagy mire gondolhatott Pál, amikor a visszatartó erőről beszélt? Erre a szöveg azért nem ad választ, mert az apostol az üzenetnek ezt a részét szóban mondta el, a levélben csak annyit mondott, miszerint „tudjátok, hogy mi az”, „mert amikor nálatok voltam, megmondtam nektek”(2Thes 2,5-6). A thesszalonikai hívők tudták, mi, sajnos nem tudjuk, hogy az apostol mire utalhatott. Ezért Weima a szakasznak hét, szélesebb körben elterjedt értelmezését gyűjtötte össze: (1) az első a római birodalom, élén a császárra, (2) a második hasonló ehhez, de nem pusztán a római birodalomra, hanem a civil kormányzatok által biztosított törvényes rendre vonatkozik. Kettő az evangelizációval áll kapcsolatban: (3) Pál és az egyház bizonyságtevő szolgálatát, illetve (4) a Szentlélek munkáját tekinti visszatartó erőnek. Kettő magát Sátánt tekinti visszatartónak (5) személyében, illetve (6) az általa irányított hamis próféták munkája révén. Végül maga a szerző (7) Mihály arkangyalra gondol, mivel a gonosz erőket általában angyalok tartják vissza.[20]
Sajnos, nem élhetek könnyű megoldással, mert a hetednapi adventista bibliai kommentár sem foglal állást a kérdésben:
A magyarázók a 6-12. versek értelmezésénél nehézségekbe ütköznek, amit arra a tényre vezetnek vissza, hogy Pál olyan háttér információkra utal a szövegben, amit a thesszalonikaiak egyszer már hallottak, és amit ezért az apostol itt nem ismétel meg. Ezért minden előterjesztésre kerülő magyarázatban vannak homályos és bizonytalan pontok, ezért különös gondossággal kell ügyelnünk a levél üzenetére és a szövegösszefüggésekre.
Egyesek szerint a visszatartó erő a római birodalom. Az üldözés, amit a keresztények elszenvedtek, gátat vetett a pogány tanítások és szokások beszűrődésének, és akadályozták a pápaság intézményének kialakulását is (GC 49). Pál viszont aligha azonosíthatta ilyen nyíltan a visszatartó erőt, mivel egy igen érzékeny témával volt dolga, amivel akár újabb üldözést idézhetett volna elő a gyülekezettel szemben, amennyiben levele illetéktelen kezekbe került volna.
Mások szélesebb értelmet tulajdonítanak a kifejezésnek, és azt mondják, hogy mivel az„aki visszatartja”kifejezés hímnemben van, Istenre kell azt vonatkoztatnunk. Így a vissza tartás mögött Isten beavatkozását kell látni ahhoz hasonló módon, ahogy az angyalok visszatartják a szeleket (Jel 7,1).[21]
Személy szerint közelebb áll hozzám az első változat, ami egybeesik Balla Péter, református teológus véleményével is: „Vajon ki, vagy mi a visszatartó a szakaszban? Mivel a gonoszt tartja vissza, ezért egyesek Istenre, illetve Isten akaratára gondolnak, de ez nem valószínű, hiszen a visszatartónak el kell tűnnie az útból (2,7). Inkább az lehet a valószínűbb magyarázat, hogy a római birodalomra (semlegesnem), illetve a császárra (hímnem) történik itt utalás.” Pál kettős viszonyban állt a birodalommal és a császárral: a szó pozitív értelmében a jó rend védelmét várta tőle (Rm 13,1-7), de azt is tudta, hogy a császárok is múlandók, csupán a Királyok Királya él és uralkodik örökké. Felidéződhetett benne Caligula története, aki istennek képzelte magát, és fel karta állattatni saját szobrát a jeruzsálemi templomban, ami csak azért nem következett be, mert a császárt meggyilkolták. „Ilyen megrázó élményekkel a háta mögött Pál bizonyára nemcsak azzal számolt, hogy a birodalom óvja a rendet a nagy zavarkeltőktől, hanem azzal is, hogy egyszer maga a birodalom, és a császárok is elmúlnak.”[22]
A szakasz legfontosabb üzenete könnyen érthető, világos: a bűn embere Sátán természetfeletti hatalmával fejti ki tevékenységét, mégis csak azok életében érhet el eredményt, akik „nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő idvességökre. És azért bocsátja reájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak; hogy kárhoztattassanak mindazok, a kik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban” (2Thessz 2, 10-11). Isten a gonoszság kiteljesedésével egyenes arányban vonja vissza Szentlelkét a földről, és így megszűnik az a visszatartó erő, ami addig fékezte Sátán hitető munkáját. Pál valójában a kegyelmi idő lejártát közvetlenül megelőző eseményekre utal is, amit a Jelenések könyve fejt majd ki részletesebben (Jel 16,13-16).
Összefoglalva az elmondottakat, Pál apostol Dániel kis szarvról szóló látomásának történeti értelmezésével kulcsfontosságú láncszemet iktat Dániel és Jelenések könyve apokaliptikus próféciáinak értelmezése közé. Úgy mutatja be a végidők hamis istentiszteleti formáit, mint amit egy olyan Álmessiás hoz létre és szentesít, aki a kereszténység körében emelkedi fel, és Isten templomában, azaz a keresztény egyházban állítja fel trónját. Azok a spirituális irányzatok, amelyek ennek az Álmessiásnak a felemelkedését és sikereit biztosították, már Pál apostol korában is működésben voltak, de az egyház üldözött állapotát visszatartotta a sötét erőket. Amikor az üldözés megszűnt, ezek az erők egyre szabadabban bontakoztak ki, bár végső és teljes körű kibontakozásuk még előttünk van. Pál azokra az apokaliptikus eseményekre tesz itt egy rövid utalást, amit János teljes részletességgel fejtett ki a Jelenések könyve apokaliptikus próféciáiban.
[1]Szilvási József: Ítélet a jeruzsálemi templom és a világ felett, Márk 13,1-37, Adventista Szemle, 2014, X. évfolyam, 1. szám, 31-44. p.
[2]Carson – Moo: Bevezetés az Újszövetségbe,Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, Budapest, 2007, 523-544. p.
[3]A kifejezést egy előkelő személy (például egy király) megjelenésére használták. A második levél fő témája Krisztus második eljövetele, azért írta az apostol, hogy kiegészítse azokat a tanításokat, amit szóban, illetve az első levélben közölt a gyülekezettel.
[4]Egyes evangéliumi egyházak titkos elragadtatást látnak a kifejezés hétterében, Jézus prófétai beszédéből (Mk 13; Mt 24-25; Lk 21) azonban tudjuk, hogy az igazak összegyűjtése nyilvános esemény lesz.
[5]Az ige görög alakja arról szól, hogy a hajó elsodródik a kikötőből, és teljes bizonytalanságban hánykódik a tengeren.
[6]Úgy tűnik, egyesek privát kijelenésre hivatkoztak, vagy az apostol szóban és írásban tett korábbi állításait magyarázták félre. Bármi legyen a háttérben, Pál indokoltnak látta, hogy tisztázza a félreértéseket.
[7]A „megjelenik” szó az 1,7-ben Krisztusra, itt azonban az Antikrisztusra vonatkozik, ami azt jelenti, hogy a szöveg nem valamilyen általános hitvesztésre utal, hanem a hitetés természetfeletti erők által kísért megnyilvánulásaira. Dániel apokaliptikus jövendöléseiben a kis szarv (Dn 7; 8, 11), a Jelenések könyvében pedig a tengerből és a földből feljövő fenevadak (Jel 13) rendelkeznek ilyen képességekkel.
[8]A kifejezés két eltérő változatban maradt fenn: Károli azt a változatot használta, hogy „a bűn embere”(görögül: ho anthrópos tés hamartias), míg at új fordítás szerint „a törvénytipró”(görögül: ho anthrópos tés anomias). Statisztikailag az első változat található több kéziratban, a szövegkritikusok mégis a másodikat részesítik előnyben, mert ez harmonizál a hetedik verssel, ahol mindkét változatban a „törvényszegés”, „törvénytiprás”titkos bűnéről van szó Ld.: Metzger, Bruce M.: A Textual Commentary on the Greek New Testament, United Bible Societies, 1971, 567. p.
[9]A kép világosan utal arra, hogy nem csupán katonai, vagy politikai hatalommal van dolgunk, hanem egy olyan vallási természetű megnyilatkozással, mely kifejezetten Isten törvénye és evangéliuma, valamint az igaz istentisztelet ellen irányul. Jézus később összefüggésbe hozza ezt a képet a pusztító utálatosságról szóló dánieli jövendöléssel (Mk 13,14).
[10]Pál két ízben is hivatkozik a visszatartó erővel összefüggésben tett szóbeli kijelentéseire. Mivel a mai olvasó nem tudhatja, hogy az apostol mire gondolhatott, a szakaszt eltérő módon értelmezik: vannak, akik a római birodalomra, mások a keresztény misszióra, de olyanok is vannak, akik Krisztusnak a Szentlélek által végzett munkájára gondolnak.
[11]Bármi legyen is a visszatartó erő, két dologban bizonyosak lehetünk: a törvénytaposó tevékenysége lelepleződik, Krisztus eljön, és véget vet tevékenységének.
[12]A szakasz kulcsa az embernek az igazsághoz fűződő viszonya: Isten azokra bocsátja a tévelygés erejét, akik a tévelygés útját választják, mert jobban szeretik a hamisságot, mint az igazságot. Az emberek nem véletlen baleset folytán vesztik el üdvösségüket, hanem azért, mert a hamisság mellett teszik le voksukat.
[13]LaRondelle, Hans: Haw to Understand the End-Time Prophecies of the Bible, The Biblico-Historical Approach,Bradenton, First Impressions Publishing, 2007, (Kindle kiadás: 12%), Weima, Jeffrey A. D.: 1-2 Thessalonians, Baker Exegetical Commentary of the New Testament, Baker Academic, Grand Rapids, 2014, 497-510. p. Bruce, F.F.: 1 and 2 Thessalonians, World Biblical Commentary,Thomas Nelson, Nashville, 1982, 175. p. Wanamaker, Charles A.: The Epistles to the Thessalonians, A Commentary on the Greek Text, Eerdmans, Grand Rapids, 1990, 237-241. p. Morris, Leon: The First and Second Epistle to the Thessalonians, Revised Edition,Eerdmans, Grand Rapids, 1991, 212-216. p. Shogren, Gary S.: 1 and 2 Thessalonians, Exegetical Commentary on the New Testament, Zondervan, Grand Rapids, 2012, 267. p.
[14]LaRondelle, Hans: Paul’s Prophetic Outline in 2 Thessalonians 2, Andrews University Seminary Studies, 1983/1. 61-69. p.
[15]Greidamus, Sidney: Preaching Christ From Daniel, Eerdmans, Grand Rapids, 2012, 218-219. p. Hasonló szellemben nyilatkozik a Dánielnél található kis szarv és a törvénytipró kapcsolatáról Edward J. Young, evangéliumi keresztény írásmagyarázó is. Young, Edward J.: The Prophecy of Daniel, A Commentary, Eerdmans, Grand Rapids, 1949, 150. p. Ezt a szemléletet természetesen csak az apokaliptikus próféciák történeti értelmezése képes megragadni, a preterista és a futurista értelmezés figyelmen kívül hagyja.
[16]Sajnos, hetednapi adventistáktól is hallottam ilyen magyarázatot, ami szöges ellentétben van az ószövetségi próféciák krisztusközpontú újszövetségi értelmezésével.
[17]Bruce figyelemreméltó tanulmányt írt a Thesszalonikai levelekhez írt magyarázatában az Antikrisztusról szóló tanítás egyetemes történetéről. Bruce, F.F.: 1 and 2 Thessalonians, World Biblical Commentary,Thomas Nelson, Nashville, 1982, 179-188. p. Sajnos, itt el kell tekinteni a téma történeti vizsgálatától.
[18]Kálvin János: A Galata, az Efézusi, a Filippi, a Kolosséi és a Thesszalonikai levelek magyarázata, 2. kötet., Kálvin Kiadó, Budapest, 2016, 254. p.
[19]Kálvin János: id., mű: 255-258. p.
[20]Weima, Jeffrey A. D.: 1-2 Thessalonians, Baker Exegetical Commentary of the New Testament, Baker Academic, Grand Rapids, 2014, 567-577. p.
[21]Seventh-day Adventist Bible Commentary,VII. kötet, 271-272. p.
[22]Balla Péter: Pál levelei a Thesszalonikaiakhoz, in Pecsuk Ottó (szerk.): Bibliaismereti kézikönyv, Kálvin Kiadó, Budapest, 2008, 612-613. p.
Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.