I. évfolyam 4-5. szám

Máté evangéliuma tizennyolcadik fejezetéből választottam azt a szakaszt, melynek segítségével bemutatom a bibliai szöveg elemzésének hét lépését. Vizsgálódásunkat azzal kezdjük, hogy megfigyeljük e szakasz elhelyezkedését az evangéliumban, majd néhány lábjegyzet kíséretében elolvassuk a szöveget.

Máté evangéliuma az első az evangéliumok sorrendjében. Ezért egyesek „főevangéliumnak” is szokták nevezni, mert ha egy-egy történet vagy tanítás más evangéliumokban is előfordul, az olvasók akkor is a Máté evangéliumában található változatot részesítik előnyben. Jó példa erre Jézus megkísértésének története (Mt 4,1-11; vö.: Mk 1,12-13; Lk 4,1-13), valamint az Úr imádsága (Mt 6,9-13; vö.: Lk 11.2-4).

Máté evangéliuma nem jegyzőkönyv, szerzője Jézussal járt, látta csodáit, és hallotta prédikációit. Aztán Isten Lelkének vezetése alatt kiválogatta azt e hatalmas anyagból, amit fontosnak tartott elmondani olvasói épülésére.

Kik voltak az olvasók? Máté olvasói palesztinai zsidó keresztények voltak. Ezzel szemben Márk olvasói rómaiak, Lukács olvasói pedig görögök. Máté ezért hivatkozik oly gyakran az Ószövetségben található jövendölésekre, miközben kijelenti, hogy Jézus életének egyes eseményei az ószövetségi próféták jövendöléseinek a beteljesedései voltak (Mt 1,22; 2,15,17,23). Máté párhuzamot von Jézus és Mózes, valamint Jézus és Dávid között. Kerüli Isten nevének említését, ezért beszél a „mennyek országáról”, „Isten országa” helyett.

Szaporíthatnám a példákat, melyek igazolják, hogy Máté első olvasói zsidók voltak, de térjünk át egy következő jellegzetességre, miszerint Máté csoportosította az anyagot: egy cso-korba szedte a Jézus szolgálatával kapcsolatos történeteket, majd ezeket rendszeresen megtörte Jézus egy-egy beszédével. Öt beszéd van az evangéliumban, Jézus Krisztus kettőt a tömegnek, hármat a tanítványoknak mondott el. A hegyi beszéd (Mt 5-7) és a hét példázat (Mt 13) elsősorban a széles hallgatóságnak szól, bár Jézus a magyarázatot csak a tanítványoknak mondta el. Jézus beszédet mondott akkor, amikor kiválasztotta és kiküldte a tizenkettőt (Mt 10,1-11,1), beszédet mondott az Olajfák hegyén, amikor válaszolt a tanítványok Jeruzsálem sorsával és a világ végével kapcsolatos kérdésére (Mt 24,1-26,1), és beszédet mondott akkor, amikor tanítványai a nagyságról (Mt 18,1) és a megbocsátásról (Mt 18,21) kérdezték őt.

Mi most erről, a sorrendben negyedik beszédről fogunk tanulni, amit egyesek „közösség beszédnek”, mások a mennyei királyságban követendő életformáról szóló beszédnek neveznek (Mt 18,1-19,2). Mindkét cím kifejező, mert Jézus valóban arról beszél, hogy mi módon éljünk a mennyek országában. Ez utóbbi kifejezés értelmét közelebbről is meg kell határoznunk. A mennyek országa két dolgot jelent: azt a dicső hont, mely ragyogóbb, mint a nap, valamint a kegyelem országát, ami a gyülekezet közösségében adatik a hívőknek. A tanítványok kérdése az elsőre irányult, de Jézus válasza a kegyelem országának alapelveiről szólt. Ez egy fontos szempont, amit szem előtt kell tartanunk.

A kiválasztott szöveget az új protestáns fordítás 1990-es revíziójából vettem, mert ebben még szerepel egy szövegkritikai probléma, amire szeretném felhívni a figyelmet. A magyarázatban kiegészítem ezt Budai Gergely fordításával.

A beszéd szövege

A mennyei alázat

1Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: „Ki a nagyobb a mennyek országában?” 2Jézus odahívott egy1 kisgyermeket, közéjük állította, 3és ezt mondta: „Bizony, mondom néktek,2 ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. 4Aki tehát megalázza magát, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában. 5És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be. 6Aki pedig megbotránkoztat3 egyet e kicsinyek4 közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik.

A hívők megbotránkoztatása

7Jaj, a világnak a botránkozások miatt! Mert szükséges, hogy botránkozások történjenek, de jaj annak az embernek, aki megbotránkoztat.” 8„Ha a kezed vagy lábad botránkoztat meg téged, vágd le, és dobd el magadtól: jobb neked, ha csonkán vagy sántán mégy be az életre, mint ha két kézzel vagy két lábbal vettetel az örök tűzre. 9Ha pedig a szemed botránkoztat meg téged, vájd ki, és dobd el magadtól: jobb neked, ha félszemmel mégy be az életre, mint ha két szemmel vettetel a gyehenna tüzére.” 10„Vigyázzatok, hogy egyet se vessetek meg e kicsinyek közül, mert mondom nektek, hogy angyalaik mindenkor látják a mennyben az én mennyei Atyám arcát.”

Példázat az elveszett juhról

11(„Mert az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett.)5 12Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és eltéved6 közülük egy, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyekben, és nem megy-e el megkeresni az eltévedtet? 13Ha azután megtalálja, bizony mondom néktek, jobban örül neki, mint annak a kilencvenkilencnek, amelyik nem tévedt el. 14Ugyanígy a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy elvesszen egy is e kicsinyek közül.”

A vétkező testvér megmentése

15„Ha vétkezik atyádfia,7 menj el hozzá, intsd meg négyszemközt: ha hallgat rád, megnyerted8 atyádfiát. 16Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert, hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást. 17Ha nem hallgat rájuk, mondd meg a gyülekezetnek. Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt.9 18Bizony, mondom néktek: amit megköttök a földön, kötve lesz a mennyben is, amit pedig feloldotok a földön, oldva lesz a mennyben is.10 19Bizony, mondom néktek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám. 20Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük.”

A megbocsátásról szóló példázat

21Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: „Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak neki? Még hétszer is?” 22Jézus így válaszolt: „Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is. 23Ezért hasonló a menynyek országa egy királyhoz, aki számadást akart tartani szolgáival. 24Amikor hozzákezdett, vittek eléje egy szolgát, aki tízezer talentummal volt adósa. 25Mivel nem volt miből fizetnie, megparancsolta az úr, hogy adják el őt és feleségét, gyermekeit és mindenét, amije van, és fizessen. 26A szolga erre leborult előtte, és így esedezett: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked. 27Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte11 az adósságát.12 28Amikor azonban eltávozott az a szolga, összetalálkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol! 29Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked. 30De az nem engedett, hanem elmenve börtönbe vettette őt, amíg meg nem fizeti tartozását. 31Amikor szolgatársai látták, hogy mi történt, nagyon felháborodtak. Elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt. 32Akkor magához hívatta őt ura, és így szólt hozzá: Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. 33Nem kellett volna-e neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad? 34Ekkor haragra lobbant ura, és átadta őt a hóhéroknak, amíg meg nem fizeti neki az egész tartozást. 35Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő atyjafiának.”

A beszéd műfaja

Szólni kell arról, hogy milyen műfajban beszélt Jézus Krisztus. Több műfaj keveredik a szövegben: vannak hasonlatok, mint a tanítványok közzé állított gyermek, aki élő példázat gyanánt szimbolizálja azokat, akik a mennyek országa polgáraivá válnak. Ők a mennyek országa leendő polgárainak prototípusa. Aki nem tartozik a kicsinyek közé, az még nem lépett be ebbe az országba, ezért nem indokolt, hogy Jézus a nagyságról beszélgessen vele.

Van hiperbola, azaz retorikai túlzás: annak, aki megbotránkoztatja, azaz bűnbe viszi a menynyek országának tagjait, jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe fojtanák ott, ahol a legmélyebb a víz. Minden testrészt le kell vágni, ami bűnbe viszi az embert, mert jobb fogyatékosan üdvözülni, mint ép testben elkárhozni. Ilyen a két adóság az adós szolga példázatában, mint láttuk az adóság aránya 1:600 000-hez.

Vannak erkölcsi útmutatások és ahhoz köthető ígéretek, mint a vétkező testvér megmentéséről, vagy a közösség imájáról szóló rész.

És végül vannak példázatok: legalább kettő, az elveszett juh (vö.: Lk 15,3-7), illetve az adós szolga példázata. Ez utóbbi Máté evangéliumának egyik külön anyaga.

Ezeket a szakaszokat az adott műfaj szabályainak megfelelően kell értelmeznünk ahhoz, hogy megértsük a beszéd üzenetét. Már itt szeretném felhívni az olvasó figyelmét arra, hogy az elveszett juh példázata, ami Lukács evangéliumában a hitetlenekről szól, itt azokra a gyülekezeti tagokra, a kicsinyekre vonatkozik, akiket a magukat nagynak tartó hittestvéreik megbotránkoztattak, azaz olyan csapdát állítottak eléjük, amibe azok beleestek.

A beszéd szerkezete

Meg kell vizsgálnunk a beszéd „makro” és „mikro” szerkezetét! Makro szerkezetnek nevezzük a szakasz helyét az evangéliumban, ezzel szemben a mikro szerkezet az idézett szakasz belső szerkezetére vonatkozik.

Máté evangéliuma a tizenhatodik fejezet huszonegyedik versével indul el a csúcspont felé. Jézus itt jelenti be először, hogy nem csupán azért jött, hogy betegeket gyógyítson, és végezze a rabbik tiszteletreméltó szolgálatát. Ő a Megváltó, akinek Jeruzsálembe kell menni, sokat kell szenvedni, meg kell öletni, és harmadnapon fel kell támadni (Mt 16,21-23). Ezt követi a megdicsőülés története (Mt 17,1-12), majd Jézus másodszor is szól haláláról és feltámadásáról: „az Emberfia emberek kezébe adatik, és megölik őt, de harmadik napon feltámad” (Mt 17,22-23). Jézus Kapernaumban van, amikor templomadót kérnek tőle, Ő ugyan nem ért egyet azzal, hogy a Fiúnak adót kellene fizetnie az Atya házának javára, de egy csoda igénybevételével befizeti az adót. A tanítványok mindebből már érthetnék, hogy Jézus útja olyan irányba fog elkanyarodni, amire ők eddig nem számítottak. Péter tiltakozik (Mt 16,22), a többiek szomorkodnak (Mt 17,23), de senki sem érti a lényeget. Erről tanúskodik a tanítványok kérdése: „Ki a nagyobb a mennyek országában?” (Mt 18,1).

A mikro szerkezet a következőképpen néz ki:

  1. A kicsinyek, mint a mennyek országának jelei a közösségben (Mt 18,1-20).
    • A tanítványok kérdése (Mt 18,1),
    • A kicsinyek óvása, illetve megbotránkozása, és az Atya álláspontja (Mt 18,2-14)
    • Az eltévedt testvér megmentése és a közös ima (Mt 18,15-20)
  2. A megbocsátás kegyelmének megosztása a kicsinyekkel (Mt 18,21-35).
    • Péter kérdése (Mt 18,21)
    • Jézus válasza (Mt 18,22)
    • A válasz megerősítése (Mt 18,23-35)
  3. Végszó: Jézus elhagyja Galileát, és elindul Jeruzsálem felé (Mt 19,1-2).

A mennyei alázat

Mt 18, 1-6

A tanítványok kérdése a lehető legméltatlanabb dolog, ami az adott pillanatban történhet: Jézus a megaláztatásról és a halálról beszél, a tanítványok címekről és rangokról kérdezősködnek. Már bent érzik magukat a mennyek országában, már csak azt szeretnék tisztázni, hogy mekkora méltóságot igényelhetnek maguknak. Budai Gergely ezt már a fordításban is érzékelteti, mert így formálja meg a tanítványok kérdését: „Közülünk vajon ki a legnagyobb a mennyek országában?” (Mt 18,1). A „közülünk” szó nem szerepel a szövegben, de jól illik a helyzethez. A tanítványok rangvitája egészen az utolsó vacsoráig tart.

Jézus egy élő példázattal (héber: másál) igazítja helyre a tanítványokat: egy kisgyermeket állít közéjük, és azt mondja, hogy „ha nem lesztek olyanok, mint a kisgyermek”, nemhogy nem lesztek nagyok, de be se léptek a mennyek országába. Ne értsük félre a példázatot: Jézus nem a gyermeki jellemet, hanem a gyermeki állapotot tekinti hasonlítási pontnak: a kisgyermek nem ártatlan, vétekben fogantatott és bűnben született, de sorsa minden tekintetben a felnőttektől függ, élete a felnőttek nélkül egy pillanatra sem tartható fenn. Jézus ezt a helyzetet vonatkoztatja a tanítványokra, és azt mondja, ha nem a kegyelemtől való teljes függésben közelítetek a mennyek országához, soha nem fogtok bejutni oda. A gyermeki státuszról, és nem a gyermeki jellemről van szó tehát.

Jézus ezzel nem tér ki a kérdés elől, hanem két oldalról válaszol rá: pozitív és negatív formában is megközelíti a dolgot. Pozitív formában azt mondja, hogy aki a kisgyermekhez hasonlóan elismeri Istentől való függését, tehát megalázza magát, az a legnagyobb a mennyek országában. Pál apostol így mondja ezt, amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős (2Kor 12,10). Ez a felismerés azonban nem természetes, nem a gőgös és fennhéjázó szív tulajdonsága: megtérésre van szükségünk ahhoz, hogy Isten kegyelmére tudjunk hagyatkozni. Csak azok látják be, hogy Jézus nélkül semmit sem cselekedhetnek, akik levetkőzték a gőgöt és felhagytak a pozícióért folytatott küzdelemmel.

Honnan tudja az ember, hogy Isten Lelke elvégezte ezt a munkát a szívében? Mi az a gyümölcs, ami a gyermek alázatos helyzetének önmagunkra való vonatkoztatásáról tanúskodik? Jézus e felől sem hagy kétségben bennünket. A kisgyermek példázatát kiterjeszti a testvéri közösség egyszerű tagjaira, és ennek megfelelően „kicsinyekről” kezd beszélni: azt mondja, hogy a kicsinyekkel szembeni bánásmódunk mutatja meg, hogy a mennyek országának polgárai vagyunk-e egyáltalán. Jézus két oldalról világítja meg ezt a kérdést: pozitív formában a „befogadásról”, negatív formában a „megbotránkozásról” beszél.

Azt mondja, „aki egy ilyen kisgyermeket a rám való hivatkozással befogad, engem fogad be” (Budai Gergely). A tanítványoknak nemcsak magukat kell megalázniuk, hanem be kell fogadniuk mindazokat, akik – mint Krisztus testének tagjai – megalázzák magukat. F. D. Brunner, a szakasz egyik magyarázója azt mondja, hogy alázatunk valósága abban mutatkozik meg, ahogy a kicsinyek ügyeit kezeljük. Aki felfelé hajbókul, lefelé pedig tapos, annak hamisan csengenek a szájában az alázatoskodó kifejezések.

Jézus éppen ezért egy negatív példával is megvilágítja a mennyei polgárság feltételét, nemcsak a kicsinyek befogadásáról, hanem azok megbotránkoztatásáról is beszél. A megbotránkoztatásról láttuk, hogy az nem más, mint olyan magatartás, amivel csapdát állítunk a kicsinyek elé, és belerángatjuk őket a bűnbe. Jézus nem csábításról, a rossz példa erejéről beszél itt, hanem arról, amikor a nagyok visszaélnek befolyásukkal, és olyan helyzetet teremtenek, hogy a kicsinyek elesnek attól a lehetőségtől, hogy a jó és a rossz között tudjanak választani, ehelyett nem marad nekik más választás, mint a rossz és a még rosszabb közötti választás lehetősége. Számos példát lehetne hozni az életből ilyen helyzetekre. Jézus azt mondja, hogy aki olyan helyzetet teremt a kicsinyeknek, amiből csak a vétek árán kecmereghetnek ki, az olyan súlyos helyzetbe hozza magát, hogy jobb lenne, ha nem várná meg az ítélet napját, hanem malomkővel a nyakában a tengerbe vetné magát. „Jobb lenne annak az embernek, ha már előbb egy malomkövet akasztanának a nyakára, és ott fojtanák a tengerbe, ahol az a legmélyebb” (Budai Gergely).

Az alázat azt jelenti tehát, hogy elismerjük kegyelemre utaltságunkat, és kegyelmet gyakorlunk a kicsinyekkel szemben. Ez a mennyei nagyság, de egyszersmind ez a mennyek országába való belépés feltétele is.

A megbotránkoztatás

Mt 18, 7-14

Jézus kitágítja a botránkozás témakörét: miközben elismeri, hogy az ősbűn következtében elkerülhetetlenül bekövetkezik, hogy egyesek csapdát állítanak, amibe mások gyanútlanul belesétálnak, de ez a szükségszerűség nem enyhíti azok felelősségét, akik kárt okoznak a kicsinyek lelkében. Hogy ennek az alapelvnek még nagyobb hangsúlyt adjon, Jézus ismét mond egy hiperbolikus példázatot, melynek az az értelme, hogy az ember drasztikusan távolítson el életéből minden olyan tényezőt (akár saját végtagját is), ami bűnre csábítja őt. „Jobb néked, hogy mint csonka vagy sánta az életre menj, minthogy mint épkézláb ember vettessél az örök tűzre” (Budai Gergely).

„Éles ellentét van tehát azok között, akik elismerik Istentől való teljes függésüket, és ezért alázatosan befogadják testvéreiket, és szeretettel szolgálnak nekik, mint azok között, akik esetleg névlegesen hívők ugyan, de magukat is és másokat is bűnbe visznek. Olyan világban, amikor túl gyakoriak a szakadások a keresztények között, ez a szakasz arra figyelmeztet bennünket, hogy azok a keresztények, akiknek életét a krisztusi szeretet hiánya jellemzi, valójában nem is Jézus tanítványai, ezért Isten ítélete alatt vannak. Ezzel szemben az elnyomott és háttérbe szorított keresztények merítsenek erőt és bátorítást ebből a szakaszból, mert az Isten iránti hűséges bizalom, naggyá teszi az embereket Isten szemében, függetlenül attól, hogy a többiek hogyan kezelik őt.”13

Miután Jézus rámutatott, hogy látják Istent azoknak a kicsinyeknek az angyalai, akiket a „nagyok” megbotránkoztatnak, megismétli azt a példázatot, amit Lukács evangéliumában is olvashatunk. A példázat szövege hasonló, de a kontextus, és ebből kifolyólag a példázat üzenete is drasztikusan különbözik. Lukácsnál Jézus a példázat elmondásával veszi védelmébe azokat a bűnösöket, akik vonzódtak Őhozzá, és akik miatt a farizeusok bírálták Őt, mondván: „ez bűnösöket fogad magához, és együtt eszik velük” (Lk 15,2). Máténál azonban nem a még meg nem tért bűnösökről van szó, hanem azokról a kicsinyekről, akik a „nagyok” botránkoztató viselkedésének áldozatai lettek.

Isten mindkét esetben három dolgot tesz: kezébe veszi a dolgot, és maga indul el, hogy megkeresse azt, aki elveszett. Nem azt mondja, hogy nyitva van az akol ajtaja, ha akar, majd visszatér az, aki eltévedt, hanem a megtévedt ember elé megy. Ebben van a mennyek országának nagysága. Ha a kísérlet sikerrel jár, Isten és az angyalok is, önfeledt örömben törnek ki, mert megvalósult a megváltási terv célja: azért jött az Emberfia, hogy üdvözítse azt, aki elveszett. Istennek ez a tette arra késztet bennünket, hogy ne tévesszen meg bennünket a kilencvenkilenc hűsége és , és ne mondjunk le az egyetlen egyről sem, aki elveszett. Minden elesett testvér kudarc és vesztesség, hiányzik a mennyek országából, gyásszal tölti el Isten és az angyalok szívét, ezért őszinte gyásszal kell, hogy eltöltse a gyülekezeti tagok szívét is.

Nyerd meg atyádfiát!

Mt 18, 15-20

Ezt a szakaszt sokan kiszakítják a fejezet összefüggéséből, és úgy kezelik, mintha egy önálló egység lenne. Nem erről van szó, ez a szakasz arról szól, hogy Jézus Krisztus minden támogatást kész megadni azoknak, akik egy akarattal munkálkodnak azért, hogy megnyerjék, azaz visszavezessék a helyes útra azt a testvért, aki vétkezett.

Említettem, hogy a szakasz vizsgálatát egy szövegkritikai kérdés tisztázásával kell kezdenünk. Mind a Károli fordításban, mind a revideált új fordítás 2014-es kiadásában szerepel a tizenötödik versben ez a szó, hogy „ellened”, ami az 1975-ös és az 1990-es kiadásból hiányzik. Ez mutatja azt a bizonytalanságot, ami a fordítók között van, hogy melyik kéziratot részesítsék előnyben. Az „ellened” szó azt feltételezi, hogy maga a sértett fél megy inteni, mi több dorgálni. Szerepelt-e az „ellened” szó Máté evangéliumának eredeti szövegében? E kérdés mellett nem mehetünk el szó nélkül. Bruce M. Metzger „A Textual Commentary on the Greek New Testament” című könyvében elmondja, hogy vannak, akik betoldásnak tekintik az „ellened” szót, és kapcsolatba hozzák Péter kérdésével: „Uram, hányszor vétkezhet ellenem az én atyámfia úgy, hogy én megbocsássak néki?” (Mt 18,21). Akik szerint az „ellened” csupán betoldás, azt mondják, a szövegmásoló a huszonegyedik versre való tekintettel, logikusabbnak tartotta, hogy a tizenötödik versben is szerepeljen az ellened szó. Mások azonban ellentétes véleményen vannak, szerintük eredetileg is ott volt ez a szó, de később elhagyták, mert szerintük Jézus a bűn rendezésének általánosabb kérdéseiről beszélt itt, nem csupán a személyes sérelmekről. Érezzük tehát azt, hogy van itt egy dilemma: akkor kell cselekednünk, ha személyesen érintettek vagyunk, mint sértettek és kárvallottak, vagy minden esetben fel kell lépnünk a bűnnel szemben, ha tudomásunkra jutott, függetlenül attól, hogy a történtek személyesen kárt okoznak-e nekünk?

Megítélésem szerint, ha látjuk, hogy valaki vétkezik a testvérek közül, akkor minden esetben lépnünk kell, hogy megnyerjük őt, nemcsak akkor, ha személyesen érintettek vagyunk. Itt azonban azon van a hangsúly, hogy a privát sérelmeket és konfliktusokat személyesen kell kezelni, hogy lehetőleg az érintettek között maradjon az ügy. Ennek két oka van, és mindkettő illik a szövegösszefüggésbe: mások hibáinak indokolatlan kiteregetése alkalmas arra, hogy megbotránkoztassa a kicsinyeket. Ez pedig, mint láttuk olyan súlyos bűn, ami malomkő után kiált. Ugyanakkor a szeretet azt kívánja, hogy feleslegesen ne szégyenítsük meg azt a testvért, aki megbotlott, mert ezzel ahelyett, hogy megnyernénk, arra késztetjük, hogy védekezzen, és ezzel megerősítjük a rosszban.

Mivel nem mindenkit lehet megnyerni a személyes beszélgetés eszközével, segítséget kell kérnünk, és ha az sem segít, akkor az ügyet a gyülekezet elé kell tárnunk. A cél azonban minden lépésnél egy és ugyanaz: megnyerni atyánkfiát.

Jézus ígéretét, a kötésről és az oldásról, valamint személyes jelenlétéről el szokták szakítani a vétkes testvér megnyerésének gondolatától, de ez helytelen. Jézus szavai nem jelentenek itt se többet, se kevesebbet annál, minthogy az Üdvözítő megígéri, hogy Ő maga teszi hatékonnyá a gyülekezet gyógyító szolgálatát. „A menny minden hatalma egyesül az ember képességeivel, hogy lelkeket vonzzon Krisztushoz” (DA 442).

A megbocsátás kegyelme

Mt 18, 21-35

Pétert zavarta az a felelősség, amit Jézus a tanítványok vállaira helyezett. Szerette volna tudni, hogy meddig mehet el az ember a megnyerés és a megbocsátás útján. Hol van az a határ, ahol már szabadon elhatárolódhatunk azoktól, akik vétkeztek. A hét a teljesség száma, ezért amikor Péter azt kérdezi, „hétszer is” (Mt 18,21), akkor annak a sejtelmének ad hangot, hogy Jézus nem ismer határt a megbocsátásban. Igaza van, Jézus egy hiperbolával válaszol a kérdésre: „nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer” (Mt 18,22). Ez a túlzó megfogalmazás valóban a megbocsátás határok nélküliségéről szól. Jézus később egy másik szót használ, el kell engedni mind az adóságot, mind a sérelmet, mind a fájdalmat, mert amit az ember nem enged el, az fogságban tartja őt magát is. Az elengedés nagyon súlyos szó, jelentését csak azok ismerik igazán, akik elvesztettek egy szeretett lényt.

Jézus azonban nem elégszik meg azzal, hogy elengedésről és határok nélküli megbocsátásról beszél, meg is indokolja ezt a követelményt. Egy példázatot mond el az adós szolgáról, aki megfizethetetlen összeggel tartozott urának. Nem tudjuk, hogyan halmozta fel az adóságot, de ez nem is fontos, a lényeg, hogy olyan összeggel tartozott, amit nem tudott volna kiegyenlíteni. Ura ezért elengedte e szolga adóságát. Magára vette a veszteséget, és ezzel teljesen felszabadította a kártevőt.

A történet szerint ez a szolga azonnal elfelejtette a kegyelmet, amiben részesült, és kegyetlenkedni kezdett szolgatársával, aki csupán három hónapi munkabérnek megfelelő összeggel tartozott neki. Itt van a példabeszéd hasonlítási pontja, ezért itt van a példázat üzenete is: „viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen; ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is” (Kol 3,13).

A szolgatársak felháborodása megfelelő háttér ahhoz a konklúzióhoz, amit Jézus megfogalmazott: „aki Isten bűnbocsátó kegyelmét elnyerve, maga nem tud megbocsátani, az joggal kerül a legsúlyosabb ítélet alá. Aki nem ismeri el létalapul az irgalmasságot, az számoljon azzal, hogy Isten szabad folyást enged vele szemben az ítéletnek.”14

Jézus beszéde itt visszakanyarodik a kezdetekhez, ki a legnagyobb a mennyek országában, más szóval ki léphet be egyáltalán oda? Az, aki állandóan tudatában van annak, hogy Isten kegyelméből él, és ebben a tudatban tapintattal és alázattal viseltetik a kicsinyek iránt. Megkülönböztetett értéknek tekint minden embert, minden ember megmentésén munkálkodik, és kész elengedni mások adóságát, mert nem felejti el, hogy milyen megfizethetetlen adóságot engedett el neki az Atya.

Irodalom:

  1. Craig L. Blomberg: Matthew, The New American Commentary, B&H Kiadó, Nashville, 1992, 257-285. p.
  2. Turner: Matthew, Baker Exegetical Commentary on the New Testament, Baker Academic, Grand Rapids, 2008, 430-449. p.
  3. Karner Károly, Máté evangéliuma, Keresztyén Igazság Kiadása, Sopron, 1935, 121-126. p.
  4. Jakubinyi György: Máté evangéliuma, Szent István Társulat, Budapest, 1991, 204-212. p.
  5. Varga Zsigmond: Máté evangéliumának magyarázata, A Szentírás magyarázata, Jubileumi kommentár, Kálvin Kiadó, Budapest, 1995, III. kötet, 28-29. p.

Bibliai segédkönyvek 1.

Az írásmagyarázat legfontosabb segédkönyvei, a bibliai szójegyzékek (konkordancia), lexikonok, bibliai kézikönyvek és a kommentárok. Itt szeretnék bemutatni egynéhány magyar nyelvű konkordanciát és bibliai lexikont.

Bibliai konkordancia: Az egyetlen teljességre törekvő magyar nyelvű bibliai konkordancia Baranyi József munkája a Veritás Kiadó gondozásában jelent meg. Címe: Konkordancia a Károli Bibliához, Veritás Kiadó, Budapest, 1995, 1879 p. Ez a mű alfabetikus sorrendben felsorol minden szót, ami a Károli Bibliában fellelhető, és a bibliai könyvek sorrendjében haladva idézi is azt a fél mondatot, ahol a szót megtaláljuk a szövegben.

Csak az Újszövetségben előforduló szavakat gyűjtötte ki Balázs Károly Újszövetségi szómutató szótár, Logos Kiadó, Budapest, 1998, 859 p. című kézikönyvében. Érdekessége, hogy a szerző a görög szavak alfabetikus sorrendjében állította össze anyagát, ezért azok forgathatják teljes haszonnal, akik olvasnak görögül. Minden görög szónak van azonban egy számkódja a könyvben, és e számkód segítségével a magyar nyelvű tárgymutatóból kiindulva azok is megtalálják a főbb bibliai fogalmakat, akik csak magyarul olvasnak.

Nem átfogó szójegyzék, de az igehirdető fontos segítője a „Bibliai fogalmi szókönyv”. Virágh Sándor a Károli Bibliához (1963-ban), Batha Tibor és Vladár Gábor (2001-ben) az új protestáns fordításhoz készített fogalmi szókönyvet. A könyv abcrendbe szedte a legfontosabb bibliai fogalmakat, és felsorolta mellettük azoknak a bibliai szövegeknek az idézeteit, ahol e fogalmak előfordulnak.

Bibliai lexikon: A bibliai lexikon az igehirdető nélkülözhetetlen segédkönyve. Bibliai fogalmakat, földrajzi helyeket, neveket, használati tárgyakat, és még sok olyan dolgot magyaráz meg, ami hozzájárul a bibliai szöveg jobb megértéséhez. Ma magyar nyelven egyetlen protestáns bibliai lexikont lehet kapni a piacon: Bartha Tibor „Keresztyén Bibliai lexikon” című kétkötetes művét, ami a Kálvin Kiadó gondozásában jelent meg 2000-ben és 2004-ben. Idősebb protestáns lelkészek hagyatékából – borsos áron – beszerezhető még a Czeglédy Sándor, Hamar István és Kállay Kálmán által szerkesztett „Bibliai lexikon, Segédkönyv a Biblia tanulmányozásához” című, 1931-ben kiadott protestáns bibliai lexikon.

A bibliai fogalmak magyarázatára szorítkozik az alábbi két mű: Kozma Zsolt „Bibliai fogalmi szókönyv”, Kolozsvár, 1992, 359 p. című református, valamint Szabó Ferenc és Nagy Ferenc „Biblikus teológiai szótár”, Szent István Társulat, Budapest, 2009, 792 p. című római katolikus kézikönyve. Ez a lexikon egy francia katolikus bibliatudós Xavier Léon-Dufour műve, amit a magyar kiadás készítői először Rómában adtak ki 1976-ban. Léon-Dufour szerkesztésében 2008-ban megjelent egy kisebb terjedelmű lexikon is: „Az Újszövetség értelmező szótára” címmel.

Mind alapos munka a maga nemében, de nem annyira a fogalmak bibliai, mint inkább azok teológiai jelentésére összpontosítja a figyelmet.

1 Már az olvasás során figyeljük meg az „egy” szó szerepét a szakaszban, mert ez az egyik kulcsfogalom (Mt 18,6,10,12,14,24,28).
2 Figyeljünk fel a „bizony mondom” formulára, mert ez is szokatlanul gyakori a szövegben (Mt 18: 3,10,13,18,19).
3 A „botránkozás” és a „botránkoztatás” is fajsúlyos kifejezés. Ez a régies szó azt jelenti, hogy bűnbe vinni, bűnbe taszítani valakit. A szó valódi jelentése: kelepcét tenni az útra, amibe a testvér belebotlik, beleesik.
4 Az egy mellett a másik kulcskifejezés a „kicsiny”, ami a „kisgyermek” szóval együtt szintén igen gyakori fogalom.
5 Többen úgy gondolják, hogy ez a mondat nem volt itt az eredeti szövegben, hanem Lukács evangéliumának hatására került be.
6 Aki vétkezett, nem gonosz, hanem „eltévedt”, nem elvetni kell, hanem „megkeresni”, azaz „megnyerni”.
7 Ebben a szövegkiadásban hiányzik az „ellened” szó, mert a fordítók azokat a kéziratokat tartották hitelesebbeknek, amelyekben nem szerepel a szó. Teológiailag is problémás, hogy illetékesek vagyunk-e „inteni” azokat, akikkel konfliktusunk van? Le lehet-e szűkíteni diakóniai felelősségünket azokra, akik ellenünk vétkeztek, vagy minden olyan bűnöst meg kell intenünk, akinek botlásáról tudomást szereztünk?
8 A „megnyerted” szó – különösen a 14. verssel összekapcsolva – a szakaszban leírt folyamat tulajdonképpeni célját fogalmazza meg. Az Atya, aki nem akarja, hogy egy is elvesszen a kicsinyek közül, azt kéri a gyülekezeti tagoktól, hogy hittestvéreik megnyerésén munkálkodjanak.
9 A pogány és a vámszedő nem egyszerűen kizárt tag, hanem egyszersmind misszióterület is, olyan „kicsiny”, aki akár meg is előzheti a „nagyokat” a mennyek országában.
10 A „kötés” és az „oldás” nem azt jelenti, hogy Krisztus kiadja az ítéletet a kezéből, hanem azt, hogy jelenlétével támogatja a gyülekezetet akkor, amikor a gyülekezet az elveszettek megmentésén fáradozik.
11 Az „elengedés” a fejezet második részének legfontosabb üzenete. Az elengedés alapja nem a hittestvér bűnbánata, vagy megtérése, hanem az, hogy mindnyájan abból élünk, hogy Isten elengedte adóságunkat.
12 Az „adóság”, amivel a szolga tartozott, megfizethetetlen összeg, amivel a szolgatárs tartozott, háromhavi munkabér. Egyes magyarázók szerint az arány 1:600 000-hez.
13 Craig L. Blomberg: Matthew, The New American Commentary, B&H Kiadó, Nashville, 1992, 275. p.
14 Varga Zsigmond: Máté evangéliumának magyarázata, Jubileumi kommentár, Kálvin Kiadó, Budapest, 1995. III. kötet, 29. p.