(Jak 5,7-12)

Második adventi textusunkat Jakab apostol leveléből vettem: „Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig. Íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap. 8Legyetek tehát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van. 9Ne panaszkodjatok, testvéreim, egymásra, hogy el ne ítéltessetek! Íme, a bíró az ajtó előtt áll. 10Vegyetek példát, testvéreim, a szenvedésben és a türelemben a prófétákról, akik az Úr nevében szóltak. 11Íme, boldognak mondjuk azokat, akik tűrni tudtak a szenvedésekben. Jób állhatatosságáról hallottatok, és láttátok, hogyan intézte a sorsát az Úr; mert igen irgalmas és könyörületes az Úr. Mindenekelőtt pedig, testvéreim, ne esküdjetek se az égre, se más egyébre. Hanem legyen az igenetek igen, és a nemetek nem, hogy ítélet alá ne essetek.”

Míg az első adventi textusban a szeretet volt az uralkodó kifejezés, addig a másodikban a türelem. Ha van elhanyagolt terület az Úr eljöveteléről szóló tanításban, az a Krisztus-várás és a türelem kapcsolata. Nem emlékszem rá, hogy valaha hallottam olyan igehirdetést, ami ezzel a kérdéssel foglalkozott. Pedig az adventvárás és a türelem összefüggése már az Újszövetség legősibb irataiban is téma volt: „ami pedig a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelét és a hozzá való gyülekezésünket illeti – írta Pál apostol a Thesszalonikai gyülekezetnek –, arra kérünk titeket, testvéreim, hogy ne veszítsétek el egyhamar józanságotokat és ne rémítsen meg benneteket sem prófécia, sem beszéd, sem nekünk tulajdonított levél, mintha az Úr napja már itt volna. Senki, semmiféle módon ne vezessen félre titeket” (2Thes 2,1-3).

Először a türelem bibliai fogalmáról szólok, majd megnézzük, hogy milyen összefüggés van a türelem és az adventvárás között, végül áttekintjük a példákat, amivel Jakab alátámasztotta a türelem erényének fontosságát.

Türelem az Újszövetségben

Négy szó van a görög nyelvben, amit magyarul a türelem szóval, vagy annak valamilyen rokonértelmű megfelelőjével adunk vissza. Ezek a szavak többnyire katonai kifejezések, ezért az Újszövetség metaforikus értelemben használja őket az élet küzdelmeivel összefüggésben.[1]

Az első szót, „anechomai” tizenöt helyen találjuk meg az Újszövetségben, elsősorban Pál leveleiben: „viseljétek el egymást” (Kol 3,13); „viseljétek el egymást szeretettel” (Ef 4,2). „Bárcsak elviselnétek tőlem egy kis esztelenséget, sőt viseljetek el engem is” (2Kor 11,1). Ez a szó tehát az egymással szembeni türelemre, egymás elviselésére bátorít bennünket.

A második, a „kartereó” csak a Zsidókhoz írt levélben szerepel, és kitartást jelent. Mózesről ezt olvassuk, hogy „kitartott, mint aki látja a láthatatlan Istent” (Zsid 11,27).

A harmadik a „hypomenó” igei alakban tizenhétszer, névszóként harminckétszer fordul elő az Újszövetségben. Jézus nagy prófétai beszédében ezt olvassuk: „aki mindvégig kitart, az üdvözül” (Mt 24,13). Lukács evangéliuma szerint „állhatatosságotokkal nyeritek meg majd lelketeket” (Lk 21,19). Jellegzetesek még a Jelenések könyvében található esetek: „Itt van szükség a szentek állhatatosságára és hitére” (Jel 13,10). „Itt van szükség a szentek állhatatosságára, akik megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét” (Jel 14,12).

Bennünket azonban a negyedik szó érdekel, a „makrothymia”, ezért erről a szóról egy kicsit részletesebben szólok. Varga Zsigmond az alábbi jelentéseket tulajdonítja az igei alaknak: hosszú ideig tűr, nagyon türelmes valaki iránt. Az alany lehet Isten, lehet az ember is, de a türelem mindig egy-egy emberre irányul: az adós szolga türelmet kér gazdájától, hasonlóképpen szolgatársa is tőle (Mt 18,26,29). Miután Ábrahám „türelemmel várt, beteljesült az ígéret” (Zsid 6,15). Pál így kérleli a keresztényeket: „legyetek türelmesek mindenkihez” (1Thes 5,14). Ebben az értelemben kell vennünk a szót Jakab levelében is: „legyetek tehát türelemmel testvéreim az Úr eljöveteléig” (Jak 5,7; „legyetek tehát ti is türelemmel” (Jak 5,8). Vagyis arról van szó, hogy miközben várjuk az Úr eljövetelét, ne legyünk türelmetlenek se Istennel, se egymással szemben. Óvakodjunk attól, hogy türelmetlenül késéssel vádoljuk Jézus Krisztust, és ne panaszkodjunk hittestvéreikre mondván, azért késik az Úr, mert tok kell várnia. Már régen az Isten országában lehetnénk, ha nem lennétek ilyen hanyagok.

Türelem és Krisztus-várás

Most, hogy tisztáztuk a türelem szó jelentését az alapszövegben, vizsgáljuk meg e türelmes várakozás tartalmát! Jakab apostol egy példán keresztül mutatja be, mit jelent a türelem az adventvárás összefüggésében. „Íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap. Legyetek hát ti is türelemmel, és erősítsétek meg a szíveteket, mert az Úr eljövetele közel van” (Jak 5,7-8).

A földműves tisztában van saját feladataival: tudja, hogy meg kell művelnie a földet, és el kell vetnie a magot. De azt is tudja, hogy a termés mennyisége és milyensége nem az ő hatalmában van. Ezért, miután elvégezte a munkát, türelmesen várja az esős évszak beköszöntét. Palesztinában – a nagy folyami kultúráktól eltérő módon – nem a folyó kiáradásától, hanem a rendszeres esőzéstől függ a termés. Ezért figyelmeztette Mózes a népet, hogy az anyagi bőség feltétele az esőt adó Isten iránti hűség: „ha szeretni fogjátok az Urat, a ti Isteneteket, ha teljes szívből és teljes lélekből szolgáljátok őt, akkor esőt adok földetekre a maga idejében, őszi esőt és tavaszi esőt, és betakaríthatod gabonádat, mustodat és olajadat, és adok füvet a meződre állataidnak; így jóllakásig ehetsz majd” (5Móz 11,13-14). Az őszi, azaz a korai, valamint a tavaszi, más szóval a késői eső rendszerén múlott tehát a mezőgazdasági munka sikere. Ezért használja Jakab ezt a képet a Krisztus-várással kapcsolatos türelem ábrázolására.

Jézus azt mondta: „nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett” (ApCsel 1,7). A mi feladatunk, hogy hirdessük az evangéliumot a föld végső határáig (ApCsel 1,8). Ami a munka befejezését és az Úr eljövetelét illeti, Isten „türelmes” (2Pt 3,9), ezért mi sem lehetünk türelmetlenek.

Sajnos, gyakran előfordul, hogy a Krisztus-váró emberek a türelmetlenség bűnébe esnek. Ez a türelmetlenség három formában is meg szokott nyilatkozni:

  1. kiábrándult csúfolódásban, ahogy Péter apostol írja (2Pt 3,3-4).
  2. rajongásban és felelőtlen időmeghatározásokban, ahogy Jézus is figyelmeztetett bennünket (Mt 24,23-28).
  3. és végül egymás kritizálásában és kárhoztatásában, ahogy Jakab apostol írta: „ne panaszkodjatok, testvéreim, egymásra, hogy el ne ítéltessetek! Íme, a bíró az ajtó előtt áll” (Jak 5,9). Jézus hallja, amikor egymást okoljuk, és egymásra hárítjuk a felelősséget, és ennek szellemében ítélkezik felettünk: „Ne ítéljetek – mondta –, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal fogtok megítéltetni; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek majd” (Mt 7,1-2).

Néhány éve Rómában részt vettem egy bibliai konferencián, ahol öt előadó is boncolgatta a kérdést, hogy késik-e Jézus második eljövetele, és ha igen, mi az oka. Hármat, vagy négyet meghallgattam. Egyik szánalmasabb volt, mint a másik. Ha Jézus azt mondta, hogy eljövetelének ideje nem a mi dolgunk, mert az Atya a maga hatalmában tartotta, akkor ez a kérdés nem tartozik ránk. A mi feladatunk, hogy mint a türelmes Isten gyermekei türelmesen várjuk az aratás Urának eljövetelét.

Elődeink türelme

 Jakab apostol két példát állított elénk a türelemmel kapcsolatban. Az egyik a próféták, a másik a szenvedő Jób példája: „Vegyetek példát, testvéreim, a szenvedésben és a türelemben a prófétákról, akik az Úr nevében szóltak. Íme, boldognak mondjuk azokat, akik tűrni tudtak a szenvedésekben. Jób állhatatosságáról hallottatok, és láttátok, hogyan intézte a sorsát az Úr; mert igen irgalmas és könyörületes az Úr” (Jak 5,10-11).

Jakab azt mondja, a próféták az Úr nevében szóltak, és türelmesen várták szavaik beteljesedését. Arra vágytak, hogy meglássák az általuk hirdetett üzenet gyümölcseit. Ha csak egy pillanatra engedtek volna a türelmetlenség kísértésének, mindannyian úgy tettek volna, mint Jónás, aki megsértődött, mert az Úr nem úgy alakította Ninive történelmét, hogy őt igazolja vele. Saját hiúsága fontosabb volt, mint a város üdvössége.

Dániel buzgón könyörgött, hogy az Úr mutassa meg neki jövendölései teljesedésének idejét és módját, de az Úr nem fedte fel előtte a titkot (Dn 12,9-10). Azt mondta neki: „boldog, aki állhatatos marad, és megérti”, de te „menj el a vég felé! Elpihensz majd, de fölkelsz kijelölt sorsodra a végső napon” (Dn 12,12-13).

Mielőtt Jakab Jób esetére térne, boldogok, akik tűrni tudnak a szenvedésben. Bizonyára a mártírokra gondolt, akik nem attól voltak boldogok, hogy kivégezték őket, hanem attól, hogy türelmesen várták Jézus eljövetelét, és a feltámadás napját. Jézusba vetett reménységük volt boldogságuk forrása. Mert a keresztény vértanú olyan ember, aki annyira tudja, hogy Krisztus nélkül elveszett bűnös, hogy inkább odaadja rövid életét, mintsem, hogy megtagadja Urába vetett hitét. Isten győzelmei gyakran ilyen vereségek által születnek meg.[2]

Jób állhatatosságát (itt a görög hypomenó szó főnévi alakja van) más módon tette próbára az Úr, de őt sem hagyta cserben „mert igen irgalmas és könyörületes az Úr” (Jak 5,11). Jób szenvedésében az a tanulságos, hogy lázadásai, kínjai és barátainak kritikái között sem vesztette el Istenbe vetett hitét. Jób türelme nem azt jelentette, hogy összeszorította fogait és hallgatott, hanem azt, hogy újra és újra Isten elé hozta ügyét, ahogy Kierkegaard, a dán teológus és filozófus írta: Jób úgy ragaszkodott állításához, hogy benne a szeretetet és a bizalmat ismeri fel az ember, mely bizonyos abban, hogy Istennek mindent meg lehet magyarázni, ha az ember őt magát beszédre bírja. Ezért Isten végül rehabilitálta Jóbot. Ez a helyreállítás bizonyította Jób igazságát. Istené volt tehát az utolsó szó.[3]

Isten könyörületessége és kegyelme volt az utolsó szó, nem a próféták és nem Jób emberi tartása. Az utolsó vers zavarba ejti az írásmagyarázókat, mert nem világos, hogy az esküdözés tilalma hogyan kapcsolódik a Krisztus-várással kapcsolatos türelem gondolatköréhez. Anélkül, hogy a részletekbe bonyolódnánk, szeretném néhány gondolatban összefoglalni, hogy mit gondolok erről. Annak kell esküdöznie, aki hiteltelenné vált. Ha a Krisztussal való közösségünk, és Krisztus-várásunk hiteles, nem kell tanúul hívnunk Istent, hogy bebizonyítsa ezt. Legyünk hitelesek, és a türelem e hitelesség egyik megbízható jele.

[1]„Patience, Steadfastness, Endurance” in Colin Brown (szerk.): The New International Dictionary of the New Testament Theology, The Paternoster Press, Carlisle, Cumbria, 1976, 2. kötet, 764-776. p.

[2] Ifj. Fekete Károly: Jakab apostol levelének magyarázata, Kálvin Kiadó, Budapest, 1994, 118. p.

[3] Fekete: id. mű: 119. p.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.