KÁLVIN JÁNOS, AZ ÚJSZÖVETSÉG MAGYARÁZÓJA

Megjelentek a svájci reformátor kommentárjának utolsó kötetei

Zsoltárfordítást kerestem a Kálvin Kiadó könyvesboltjában, amikor megakadt a szemem Kálvin János Máté, Márk és Lukács evangéliumához írt magyarázatának kötetein.[1] Régen vártam ezeket a köteteket, mert tudtam, hogy egy jelentőségteljes hazai vállalkozás zárókövei lesznek. Tíz éve, 2010-ben jelentek meg a Református Egyházi Könyvtár új folyamának első kötetei. A sorozat Kálvin újszövetségi könyvekhez írt kommentárjait, valamint az Institúció megújult kiadását tartalmazza.[2]

Most, hogy a kommentár mind a tizenöt kötete megjelent, szeretném bemutatnia sorozatot. Mielőtt azonban erre sor kerülne, előbb Kálvin írásmagyarázatának jellegét és jelentőségét foglalom össze.

Kálvin írásmagyarázatai

Kálvin elsősorban az Ige teológusa volt. Őt tekintjük a reformáció kora legnagyobb és legtermékenyebb írásmagyarázójának. Ő maga is elsősorban bibliatanítónak és bibliamagyarázónak tartotta magát.

Ami az Újszövetséget illeti, a reformátor először a Római levelet magyarázta (1539), ezt a Korinthusi (1546), a Galata, az Efézusi, a Filippi, a Kolosséi levelek követték (1548). A Timóteushoz (1548), a Zsidókhoz (1549), a Titushoz (1550) írt levél volt a következő a sorban. Ezeket a Thesszalonikai és a Filemonnak írt levél követte (1550), majd Jakab, Péter János első, és Júdás (1551) levele készült el. Az Apostolok Cselekedeteinek első része 1552-ben, a második csak 1554-ben jelent meg, mert Kálvin közben megírta János evangéliuma magyarázatát (1553). A sort a három szinoptikus evangélium harmóniája zárta 1555-ben. A reformátor nem magyarázta János második és harmadik levelét, sem pedig a Jelenések könyvét.

Mit figyelhetünk meg Kálvin kommentárjaiban? A reformátor – a kor szokása szerint – latinul írta meg a kommentárokat, amit ő maga fordított franciára. Nem véletlenül: jól képzett filológus volt, otthonosan mozgott mind a héber, mind a görög, mind a latin nyelvben. Kommentárjaiban kevés kortörténeti adatot idézett, de szabadon hivatkozott az ókori görög, római írókra, valamint az egyházatyák írásaira. Jogászként gondosan figyelt a szavak súlyára, és jelentésére, ezért megfogalmazásai tömörek és célratörők. Mindezeket az emberi adottságokat a Krisztusról szóló üzenet szolgálatába állította. Úgy magyarázta a Szentírást, hogy hallgatói és olvasói felismerték az írások célját és lényegét, ami nem lehet más, mint a Krisztusban való hit. Ezért Kálvinnál nem vált ketté az úgynevezett „tudományos” és az „építő” írásmagyarázat. „Az előadóterem Kálvin számára templom, a hallgatóság pedig, amely előtt az igét hirdette: gyülekezet” – olvassuk Békési Andor egyik cikkében.[3]

Kálvin nem véletlenül törekedett közérthetően magyarázni a Bibliát. Ahogy Peres Imre megjegyezte: „írásmagyarázatait gyakran a tanult városi polgárság – köztük munkatársai és diákjai – előtt tartotta, de azokat nem kimondottan a tanult teológusoknak szánta, hanem a képzettebb laikusoknak. Ezért is törekedett arra, hogy magyarázatai egyértelműek, világosak legyenek, s hogy így útmutatóul szolgálhassanak a gondolkodás és az élet számára: Kálvin kommentárjaiban összekötötte az egzakt tudományos interpretációt a gyakorlati teológiai magyarázattal.”[4]

Ezzel már érzékeltettem is, hogy miért tartom hasznosnak Kálvin írásmagyarázatait: azért, mert a reformátor vigyázó szemeit először a bibliai szövegre, aztán a szószék előtt helyet foglaló gyülekezetre vetette. Kálvin kommentárjai nem elvont okoskodások, hanem krisztusközpontú üzenetek. Ezért üzenetüket az igehirdető ma is könnyen lefordíthatja a gyülekezet mai szükségletére.

A sorozat bemutatása

A magyar kiadás sorrendje nem követi sem az újszövetségi könyvek sorrendjét, sem a tizenhatodik századi kiadás időrendjét. A kötetek abban a sorrendben jelentek meg, ahogy sikerült elvégezni a fordítás, lektorálás és szöveggondozás munkálatait. Volt, amikor korábbi fordításokból dolgoztak, máskor friss fordításokat használtak fel. Így a sorozat 2010-ben négy olyan kötettel indult, ami már korábban is kiadásra került: az Apostolok Cselekedetei két kötetével, a Római, illetve a Zsidókhoz írt levéllel. Ezt követte János evangéliumának két kötete 2011-ben, majd a pásztori levelek és a Filemonhoz írt levél 2012-ben, a katolikus levelek 2013-ban, a Korinthusi első és második levél 2015-ben, a Galata, az Efézusi, a Filippi, a Kolosséi és a Thesszalonikai levelek két kötetben 2016-ban, és most az újrafordított Evangéliumi harmónia, 2020-ban.

Sajnos, a kötetek jelentős része már nem kapható, így aki nem követte a sorozatot, már csak kéz alól szerezheti be a korábban kiadott köteteket. Ezért a frissen megjelent három kötetről szeretnék szólni, de nem mehetek el szó nélkül János evangéliuma mellett sem. Kálvin különös módon járt el a kommentárok megírásakor: 1552-ben előbb elkészítette az Apostolok Cselekedeti első kötetét, abbahagyta a munkát, és megírta János evangéliumának magyarázatát; majd ennek kiadása után folytatta az Apostolok Cselekedeteit.

Mi lehetett az oka? Kálvin életrajzírói szerint az volt az ok, hogy a szentháromság-tagadó Servet Mihály (1511-1553) 1552 tavaszán kiadta „A kereszténység helyreállítása” (latinul: Restitutio Christianismi) című könyvét, amiben vitába szállt Kálvin Institúciójával. Kálvin fontosnak tartotta, hogy a szentháromság-tagadás elleni polémia keretei között kiadja János evangéliumának magyarázatát, ahol a legvilágosabb kinyilatkoztatásokat találjuk Krisztus istenségéről.  Érdekes, hogy az Institúció 1559-es kiadásában Kálvin – a Római levél után – János evangéliumára hivatkozik legtöbbször.

Kálvin a bibliai sorrend szerint negyedik evangéliumnak tekintette János evangéliumát, de úgy gondolta, hogy az üzenet szempontjából ez az első evangélium. János evangéliumának tömör összefoglalásában azt mondta: az evangélium „a Krisztusban megnyilatkozó kegyelem ünnepélyes hírül adása”.[5]

Mivel Kálvin a puszta történet elbeszélését nem tartja kielégítőnek, rámutat, hogy az evangélisták elsősorrban azokat a tanításokat emelték ki, amit Jézus életéből és halálából meríthetünk. E tekintetben azonban János evangéliumának megkülönböztetett jelentősége van, mert „a másik három (evangélium) Krisztus életéről és haláláról beszél részletesebben, szerzőnk (János) viszont inkább azt a tanítást taglalja behatóbban, mely Krisztus hivatalának, halálának és feltámadásának értelmét tárja fel”.[6] A többiek is foglalkoznak ezzel, de „az a tanítás, mely Krisztus eljövetelének jelentőségét és eredményét világítja meg, sokkal világosabban olvasható nála, mint a többieknél.”[7]

Kálvin a János evangéliumáról szóló magyarázat előszavában azt is elárulja, hogy miért választotta azt az utat, hogy Máté evangéliumát alapul véve, összhangba hozza a három evangéliumot: „az a feladatunk, hogy úgy kapcsoljuk össze egymással négyüket, hogy mindegyikből egyidejűleg, mintegy egyetlen szájból legyünk hajlandók tanulni.”[8]

Két évvel később, amikor Kálvin megírta a három első evangélium „harmóniáját”, visszautalt azokra a gondolatokra, amit János evangéliumának összefoglalásában elmondott. Majd megindokolta, hogy miért tartotta fontosnak a három evangélium harmonizálását, és miért hagyta ki e kísérletből a negyedik evangéliumot. Azt mondta, „a három evangélista közül önmagában egyiket sem lehet kellőképpen és megfelelően magyarázni, csak ha összevetjük a másik kettővel”,de miután ez az összevetés az átlagos elme számára nem mindig egyszerű, Kálvin úgy gondolta, hogy „szívesen fogadott és hasznos lesz egy ilyen összeállítás”.[9]Figyelembe véve János evangéliumának eltérő jellegét, ezt az evangéliumot külön kezelte a reformátor. Nem vonta be harmonizáló törekvéseibe.

Máté, Márk és Lukács evangéliumának harmonizálása egyébként már a második században elkezdődött. Szános ilyen mű van forgalomban napjainkban is.[10]

Hasznos segítség lehet egy ilyen munka, de tudatában kell lennünk határainak is: nem mindig lehetünk biztosak abban, hogy a hasonló elbeszélések, vagy tanítások azonos eseményekre vonatkoznak. Másfelől az azonos eseményekről szóló elbeszéléseknek is eltérő hangsúlyai lehetnek, mivel az evangélisták eltérő szövegkörnyezetbe helyezik őket. Ezért a harmonizálás előtt érdemes külön-külön megvizsgálni mindhárom evangéliumot. Ebben is segítségünkre vannak Kálvin „harmóniájának” kötetei, mivel minden kötet elején van egy mutató, amivel vissza tudunk keresni az egyes evangéliumok elbeszéléseire. Ezért ezen a ponton szeretném kedves olvasóimat a kötetekhez irányítani.

A Jelenések könyve

Kálvin nem írt magyarázatot János második és harmadik leveléhez és a Jelenések könyvéhez. Különösen ez utóbbi jelenség mozgatta meg azok fantáziáját, akik felvetették a kérdést: miért mellőzte Kálvin a Jelenések könyvét? Ő maga nem adott erre választ, ezért csak feltételezéseket sorakoztathatunk fel, hogy aztán megpróbáljuk valószínűsíteni azokat. 

Kálvin életrajzírója, Thomas Henry Louis Parker egy-egy önálló kötetben bemutatta a reformátor ó- és újszövetségi kommentárjait, és megvizsgálta a feltevéseket, melyek korábban elhangoztak e kérdésről.

Vannak, akik szerint elveszett Kálvin Apokalipszis magyarázata. Mások szerint van egy rövid kommentár a Jelenések könyvéről, amit Kálvinnak tulajdonítanak, de Parker ezt nem tekinti hitelesnek. Van, aki szerint Kálvin bevallotta, hogy nem értette a Jelenések könyvét, Parker nyomát sem találta annak, hogy Kálvin ilyesmit mondott volna. Ezért Parker arra a következtetésre jutott, miszerint Kálvin teológiai megfontolásból nem magyarázta a Jelenéseket.[11]

Kérdés, mi lehetett az a teológiai ok, ami Kálvint visszatartotta a könyv magyarázatától. Peres Imre, fent idézett írásaiban összefoglalót készített a kérdésről, és három pontban fejtette ki elgondolásait.

1. Kálvin idejében még vitatott volt, hogy mi a Jelenések könyve hiteles görög szövege. Folyamatosan javítgatták a szöveget, ezért Kálvin azzal a kérdéssel szembesült, hogy vajon ebben a bizonytalan szövegkörnyezetben ajánlatos-e kommentárt írni a könyvhöz?
2. A második ok az úgynevezett khilializmus, azaz a Krisztus második eljövetelét megelőző ezeréves békekorba vetett hit volt, ami Melanchtont is visszafogottságra késztette a végső eseményekkel kapcsolatos tanítások tekintetében.[12] Kálvin ezeket az elméleteket üres és értelmetlen okoskodásoknak tekintette, ezért igyekezett a lényegesebbnek tartott kérdésekre összpontosítani. Peres Imre megjegyzi, hogy Kálvin a legnehezebb könyvek magyarázatát (Dániel, Ezékiel) élete végére hagyta. Nem lehetetlen, hogy ha tovább élt volna, megírta volna a Jelenések könyve magyarázatát is, amit egyébként kanonikus könyvnek tekintett – írta. A reformátor Dániel könyvéről írt magyarázatainak fényében természetesen az is kérdés, hogy mi lett volna e kommentár üzenete? Kálvin tudniillik Dániel könyvének preterikus, és a wittenbergiekkel ellentétben, nem historikus értelmezését vallotta.
3. Érdekes Peres Imre harmadik feltételezése is, miszerint Kálvin „néma teológiai harcot” folytathatott a wittenbergi iskola ellen, ami tele volt megalapozatlan végidei várakozásokkal. Dolgozatának ebben a részében – egyebek mellett – Tonhaizer Tibor egyik tanulmányára is hivatkozik,[13] majd kijelenti: „ebben a légkörben, amikor a reformátorok közül is sokan eszkatológiai lázat kaptak és wittenbergi-módra a történelemszemléletű végítélet hírnökei lettek, és kitörtek a khiliasztikus mozgalmak, valóban bölcs dolog volt a Jelenések könyvével is óvatosan bánni.”[14]

A reformátori egyházak nem így gondolták, mert 1573-ban, amikor immár egyben kiadták Kálvin kommentárjait, hozzácsatolták Bullinger Henrik, zürichi reformátornak a Jelenések könyvéről írt magyarázatát. Volt tehát igény a református reformáció egyházaiban is a Jelenések könyve magyarázatára.

---

[1]Kálvin János: Evangéliumi harmónia, Máté, Márk és Lukács evangéliumának magyarázata, Református Egyházi Könyvtár, Kálvin Kiadó, Budapest, 2020, I-III. kötet, 346+348+340 p.

[2] Az Institúció, „ami Kálvin legjelentősebb rendszerezett bibliamagyarázó munkája” (Bogárdi Szabó István) 1536-ban jelent meg először, amit még négy bővített és átdolgozott kiadás követett. A végleges szöveg 1559-ben látott napvilágot. Magyar nyelve az első és az utolsó kiadást fordították le: Victor János (ford.): Kálvin János Institutioja, 1536, Református Egyházi Könyvtár XIX. kötet, Budapest, 1936, 400 p. Ceglédi Sándor – Rábold Gusztáv – Antal Géza – Borsos István (ford.): A keresztyén vallás rendszere, Institutio Religionis Christianae 1559, Református Egyházi Könyvtár V-VI. kötet, Pápa, 1909-1910, 696+948 p. Ez utóbbi teljes kiadást újra lefordították, és kiadták az új sorozatban: Buzogány Dezső (ford.): Institutio Christianae Religionis, A keresztyén vallás rendszere, 1959, Református Egyházi Könyvtár, Új folyam, 7/1-2. kötet, 685+698 p.

[3] Békési Andor: Kálvin, mint írásmagyarázó, Theológiai Szemle, 1959, 276. p.

[4] Peres Imre: Kálvin János újszövetségi kommentárjai, http://refblava.szm.com/pdf/Kalvin_ujszovetseg.pdf Hasznos olvasmány a szerző másik tanulmánya is: Kálvin írásértelmezése és írásmagyarázatai, http://palheidfogel.gportal.hu/portal/palheidfogel/upload/438951_1465835465_01597.pdf

[5] Kálvin János: János evangéliuma magyarázata, 1. kötet, Budapest, 2011, 16. p.

[6] Kálvin: János evangéliuma, 17. p.

[7] Kálvin: János evangéliuma, 17. p.

[8] Kálvin: János evangéliuma, 17-18. p.

[9] Kálvin János: Evangéliumi harmónia, 1. kötet, Budapest, 2020, 23-24. p.

[10] Magyar nyelven is elérhető: Szinopszis, Máté, Márk, Lukács és János evangéliumának párhuzamos szövege, Kiadja a Magyar Bibliatársult Megbízásából a Kálvin Kiadó, 1994, 314 p.

[11] T.H.L. Parker: Calvin’s New Testament Commentaries,Westminster Press, St. Louis, 1971, 117-119. p.

[12]Apológia, az Ágostai Hitvallás védőirata, A Magyarországi Evangélikus Egyház hitvallási iratai 3. kötet, Luther Kiadó, Budapest, 2017, 226. p.

[13] Tonhaizer Tibor: Apokaliptikus váradalmak a középkori Magyarországon, Theológiai Szemle, 2001/4. 216-222. p.

[14] Peres Imre: Kálvin János újszövetségi kommentárjai, 6-8. p. http://refblava.szm.com/pdf/Kalvin_ujszovetseg.pdf