AZ ÚR AZ ÉN PÁSZTOROM - Bibliai Akadémia

Zsoltárfordítások, zsoltármagyarázatok

Szokásos könyvtárak és könyvesboltok közötti sétám során a pannonhalmi apátság boltjának kirakatában felfigyeltem Simon Tasmás László „Zsoltárok könyve” című kötetére. Nyomban elhatároztam, hogy megveszem a könyvet. Simon Tamás László nem először vállalkozott bibliafordításra: Újszövetség fordítását 2015-ben adta ki a Pannonhalmi Főapátság, és mivel ezt a fordítást haszonnal forgattam, úgy gondoltam, érdemes lesz megismerni zsoltárfordítását is.

Simon Tamás László fordítása arra késztetett, hogy bevezessem a Bibliai Akadémia olvasóit a hazánkban elérhető zsoltárfordítások és zsoltármagyarázatok világába.

Képzeletben három részre bontottam ezt a számot: először szeretném bemutatni a huszonharmadik zsoltár különböző fordításait. Az olvasó összesen hat fordítást, három római katolikus és három protestáns fordítást talál itt.

Majd rövid magyarázatot fűzök a huszonharmadik zsoltárhoz. Végül közlök egy szemlét azokról a zsoltárfordításokról és zsoltármagyarázatokról, amelyekhez viszonylag könnyen hozzájuthatnak azok, akik személyes használatra, vagy igeszolgálatuk gazdagítására mélyebben szeretnének foglalkozni a zsoltárokkal.

Az Úr az én pásztorom

Hangszeres kísérettel – Dávidé
Az Úr pásztorom nekem:
nem vagyok híján semminek.
Hagyja, hogy füves legelőkön heverjek,
és csendes vizekhez vezet engem.
Lelkem felüdíti,
igaz ösvényen vezet
nevének jó híréért.[1]
Még ha homályos völgyben járok is,
nem félek semmi bajtól, mert te vagy velem; vessződ és botod bátorít engem.
Lakomát készítesz nekem
ellenségeim szeme láttára.
Megkened fejem olajjal,
kelyhem csordultig van.
Bizony, jóságod és hűséged kísér
életem minden napján,
és az Úr házába térhetek egész életemben.
Simon Tamás László, 2020

Dávid zsoltára
Az Úr nékem pásztorom,
semmiben sincs hiányom.
Tápláló mezőre terel és csendes vizekhez,
s felüdíti fáradt lelkem.
Igaz úton vezet engem
szent nevéhez híven.
Járjak bár a halál árnyékában,
ott sem félek semmitől, hisz te vagy velem.
Uram, a te pásztorbotod
megvéd és biztonságot ad nékem ott.
Asztalt terítesz nékem
azok előtt, akik ellenem törnek.
Megkened olajjal homlokom,
színültig töltöd serlegem.
Jóságod és kegyelmed elkísér engem
életem minden napján.
Az Úr házában lakhatom
hosszú-hosszú időkön át.
Pannonhalmi zsoltárkönyv, 2009

Az Úr a pásztorom,
és nem hiányzik semmi,
mert zöldellő mezőn hagy elpihenni.
Csendes vizek mellé vezet,
hogy felüdítse lelkemet,
s neve kedvéért
az igazság ösvényein vezet engemet.
Ha járok halálos sötétben,
veszély nem rémít, mert velem vagy ott,
a te pálcád, a te pásztorbotod,
az lesz vezérem.
Asztalt terítettél elémbe,
hogy megalázd ellenfelem.
Dús olajod kiárasztod fejemre,
színültig töltöd serlegem.[2]
Bizony, jóság és kegyelem kíséri
mindennap életem sorát,
s az Úr házában lesz lakásom,
örök időkön át.[3]
Farkasfalvy Dénes, 2006.

Dávid zsoltára.
Az Úr az én pásztorom,
nem szűkölködöm.
Füves legelőkön terelget,
csendes vizekhez vezet engem.
Lelkemet felüdíti,
igaz ösvényen vezet az ő nevéért.
Ha a halál árnyéka völgyében járok is,
nem félek semmi bajtól,
mert te velem vagy:
vessződ és botod megvigasztal engem.
Asztalt terítesz nekem
ellenségeim szeme láttára.
Megkened fejemet olajjal,
csordultig van poharam.
Bizony, jóságod és szereteted kísér
életem minden napján,
és az Úr házában lakom
egész életemben.

Új protestáns fordítás, 2015.

Dávid Zsoltára. Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. 2. Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. 3. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért. 4. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem. 5. Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam. 6. Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig.
Károli Gáspár revideált fordítása, 1908.

Az Úr az én pásztorom: nem szűkölködöm.
Dús füvön legeltet,
csöndes vizekhez terelget.
Felüdíti lelkem, igaz ösvényen vezet
az ő nevéért.
S járnék bár a halál árnyékának völgyén,
mit se félnék rossztól,
hiszen te vagy velem – vessződ, pásztorbotod
vígasztal engem.
Asztalt terítesz nekem
szorongatóim szeme láttára,
megkened olajjal fejemet,
csordultig van poharam.
Csupa jóság és kegyelem kísér
életem minden napján,
az Úr házában lakhatom,
míg tart életem.

Bodrog Miklós fordítása, 2004

A zsoltár magyarázata

A huszonharmadik zsoltár az egész könyv egyik legismertebb és legkedveltebb költeménye. Az ismertség azonban nemcsak áldás, hanem kihívás is. Akadályozza mind a magyarázót, mind az olvasót abban, hogy úgy olvassa a zsoltárt, hogy a már ismert dolgok ne akadályozzák a még meg nem ismert és fel nem tárt mélységek felfedezését.

A huszonharmadik zsoltár az európai keresztények körében egy romantikus, nosztalgikus zsoltár lett, de a nyáj és a pásztor élete egyáltalán nem romantikus. Ellenkezőleg: állandó kihívás és túlélésért folytatott küzdelem. A juhok esetlenek, nem tudják fenntartani magukat, ezért a pásztor felelősége, hogy életben maradjanak, a bárányok felnövekedjenek, gyapjút, tejet és húst adjanak.

A huszonharmadik zsoltár a túlélésről szól tehát, úgy fizikai, mint lelki életben, mert az ókori ember nem választotta szét ezt a kettőt. A zsoltároknak különböző műfajai vannak, tartalmuk pedig különböző élethelyzetekhez kötődik. Akkor értünk meg egy-egy zsoltárt, ha felismerjük műfaját, és megértjük, milyen élethelyzetben volt az író, amikor megírta azt.

Ez a zsoltár úgynevezett bizalom-zsoltár.[4]A bizalom-zsoltárok egyik közös tulajdonsága, hogy íróik megingathatatlanul bíznak abban, hogy Isten kész és képes megóvni őket, és gondoskodni róluk. Ez a bizalom Isten jellemének megismerésén alapszik, és olyan metaforákban fejeződik ki, mint menedék (Zsolt 16,1), segítség (Zsolt 27,1), kőszikla, szabadító, erős vár (Zsolt 62,3) és nem utolsó sorban pásztor (Zsolt 23,1).

A magyarázók többféle felosztást követnek, de a legáltalánosabb vélemény szerint a huszonharmadik zsoltár két részből áll: az 1-4. vers a pásztor és a nyáj képét állítja elénk, míg az 5-6. versben az Úr nem pásztor, hanem olyan gazda, aki befogadja, biztonságba helyei és bőséges élelemmel látja el a menekültet. Én olyan felosztást választottam, ami valamivel részletesebb. Eszerint az első vers a zsoltár bevezetése. Dávid ebben a versben tisztázza, hogy ki az Úr, és hogy mint Izráel királya, ő maga milyen viszonyban van az Úrral (Zsolt 23,1). Ezt követi az Úr gondviselésének és vezetésének (Zsolt 23,2-3), majd védelmének megvallása (Zsolt 23,4). Az ötödik vers egy új képet vezet be: arról szól, hogy Isten háza menedék (Zsolt 23,5). Végül a hatodik vers összegzi, hogy milyen távlatok nyílnak meg azok előtt, akik Isten házának rendszeres látogatói, illetve állandó lakói (Zsolt 23,6).[5]

Bevezetés (Zsolt 23,1)

Dávid az első versben megfogalmazza a zsoltár alaptételét, amit a következő versekben ki fog fejteni: Jahve az Úr és Király, Dávid király pásztora. Az ókori keleti uralkodók szívesen tekintették magukat pásztoroknak, akiket azért választottak ki az istenek, hogy népüket olyan törvényekkel és rendelkezésekkel kormányozzák, melyek elősegítették a nép jólétét és biztonságát. Dávid ilyen szempontból ideális király volt, mert Isten a nyáj mellől hívta el, hogy a választott nép felett uralkodjon. Dávid azonban, mint pásztor-király a zsoltár első szavaiban megvallotta, hogy az Úrhoz fűződő viszonyában ő nem pásztor, hanem a nyáj egy tagja, aki Jahve pásztori gondoskodására, vezetésére és védelmére szorul.

Dávid azonban nemcsak ráutaltságát ismerte el, de azt a hitét is megvallotta, hogy az Úr – nemcsak népének –, hanem személy szerint neki is gondviselő, vezető és védelmező pásztora. Uralmának szilárdságát nem saját magának köszöni, hanem abból a tényből vezeti le, hogy Jahve áll fölötte és mögötte, s amikor pásztorolja a népet, azt az Úr kegyelméből és az Ő erejére hagyatkozva teszi. Jahve népének szuverén Ura és Pásztora, Dávid a legjobb esetben is csak a vezérkos szerepét töltheti be a nyájban.

Miután Dávid tisztázza saját pozícióját, bizonyságot tesz arról, hogy mit jelent Jahve pásztori vezetése alatt élni: azt mondja, mivel az Úr az én pásztorom, „nem vagyok híján semminek”, „nem hiányzik semmi”, „nem szűkölködöm” (Zsolt 23,1). Dávid nem a kívánság oldaláról közelíti meg a kérdést: bizonyára – mint minden élő embernek –, neki is voltak kielégítetlen kívánságai, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy az Úr biztosított neki mindent, amire valóban szüksége volt. „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál” (Rm 8,28). Valójában ezt a bizakodó hitet fejtette ki Dávid a huszonharmadik zsoltárban.

Bővelkedő élet (Zsolt 23,2-3)

Az írásmagyarázók fel szokták hívni figyelmünket, hogy Dávid a zsoltár első felében egyes szám harmadik személyben szól az Úrról, majd az utolsó három versben egyes szám második személyben szólítja meg az Urat. Mintha először a gyülekezethez szólna, majd pedig Jahve lesz szavainak címzettje. Egy másik szempont, amit meg kell említeni, hogy amikor Dávid a néphez szól, saját személyes pásztorának nevezi az Urat.

Jahve a választott nép királya és pásztora, mégis jelentősége van annak, hogy Dávid egyes szám első személyben mondja el az Úrral szerzett tapasztalatát (Zsolt 23,1-3).[6] Arról szól ez a zsoltár, amit Jézus Krisztus is elmondott (Mt 6,25-33; Lk 12,22-32), hogy bármilyen népes nyája van Istennek, minden embert személyesen vezet. Az Úr szemében az ember nem pusztán egy tétel a könyvelésben, hanem egyedülálló érték, ezért méltán mondhatjuk, hogy az Úr „az én pásztorom”, aki „engem” vezet dús legelőkre és csendes vizekhez.

Dús legelőt és csendes vizet találni sehol sem könnyű, de Palesztinában szinte lehetetlen. A föld nagy része sziklás, sivatagos, ahol nagyon gyér a fű. Kevés a vízforrás és az is gyakran kiszárad. Ezért a pásztoroknak hosszú utakat kell megtenniük, hogy élelmet és vizet találjanak a nyájnak.

Dávid azonban nem a szó szoros értelmében vett állattartásról szól a huszonharmadik zsoltárban. A füves legelő és a csendes víz olyan metafora, ami Isten gondviselő kegyelmének gazdagságát szimbolizálja. Erre utal a második versben az a kép, miszerint a nyáj nem egyszerűen legel a dús fűvel borított legelőt, hanem „heverészik”, fekszik, lepihen és delel. A héber ige tartós folyamatról szól, mert a jó pásztor folyamatosan gondoskodik a juhokról. Nincs hol hopp, hol meg kopp. Hasonlóan igaz ez a vízre, ami úgy jelenik meg a szövegben, mint az élet, a szabadulás és az üdvösség szimbóluma.

Az ember a fizikai éhínség és szomjúság következtében lelki és szellemi szinten is kábult, kiaszott lesz. Az étel és az ital így nemcsak fizikai erejét adja vissza, hanem a lelkét is felüdíti.

Az igaz ösvényt nem kell feltétlenül erkölcsi értelemmel felruházni, jelentheti a helyes, megfelelő, biztonságos utat is, amit a pásztor keres a nyájnak, az ösvényt, ami egyenesen célba visz.[7] Átvitt értelemben azonban a szó az igazsághoz vezető utat jelenti, és mivel az igazság Jahve tulajdonsága, az igazság csupán az ő nyomdokain haladva érhető el. Ő teszi igazzá Dávidot, és ő óvja meg a bukástól a zsoltár olvasóit, mert olyan úton vezeti a nyáját, ami az örök életre vezet.

Miért gondoskodik az Úr Dávidról, miért üdíti fel lelkét, és miért vezeti az egyenes úton? Neve miatt. Mit jelent ez? A héber kultúra szerint a név viselőjének jellemére utal. Ezzel szoros összefüggésben áll az a gondolat, hogy a név védelme egyet jelent a becsület védelmével. Isten azonban nemcsak azért gondoskodik nyájának tagjairól, hogy nevet szerezzen magának teremtményei előtt, hanem azért, mert ilyen természete van. Ez a magatartás fakad Isten lényéből: „Isten szeretet” (1Jn 4,8,16), a szeretet pedig nem tehet mást, mint törődik, gondot visel, és vezet az igazság útján.

Nem félek, mert velem vagy (Zsolt 23,4)

Dávid szóhasználatot vált, és a negyedik verstől fogva már nem a népnek énekel az Istenről, mint pásztorról, hanem az Urat szólítja meg, hogy megvallja hitét, reménységét, és hálát adjon a tapasztalatokért, amit az eddig megtett úton szerzett. Három jelentős gondolat van ebben a versben: az út veszélyes, de az Úr a királlyal van; Dávid nem fél, mert erőt merít a pásztor kezében található eszközök puszta látványától.

A nyáj gyakran hosszú utakat tett meg, míg egyik legelőtől és vízforrástól eljutott a másikig; az út nemcsak hosszú, hanem veszélyes volt. Homályos és sötét völgyeken vezetett keresztül, ahol rablók és mezei vadak támadhattak a nyájra. Nem indokolatlan tehát a magyar protestáns bibliafordítások erőteljes nyelvhasználata, amikor halálos völgyről, vagy a halál árnyékának völgyéről beszélnek. A juhok útja veszélyes út volt, a zsoltáros mégis azt mondja: „nem félek semmi bajtól”.

Isten a próféták írásaiban számos alkalommal bátorította népét: „Ne félj, férgecske Jákob, maroknyi Izráel!” (Ézs 41,13). „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézs 43,1). Ennek a felhívásnak a tükörképét találjuk a zsoltár negyedik versében: „nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy” (Zsolt 23,4). Isten jelenlétének tudata legyőzi a félelmet, és ajkainkra adja az Istenbe vetett bizalmat megvalló formulát. Valami döbbenetes dolog történik itt: Dávid letegezi az Urat, és ezzel kimondja a zsoltár központi üzenetét: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” „Ki választana el minket Krisztus szeretetétől? Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban” (Rm 8,31-39).

Dávid két olyan eszközre utal a negyedik vers végén, amivel a pásztor gondoskodott arról, hogy a nyáj a sötét völgyeken és hasadékokon is biztonságosan haladhasson át. Az egyiket vesszőnek, a másikat botnak nevezi, de ezek a nevek számunkra félreérthetőek. A „vessző” valójában egy szögekkel kivert dorong volt, és arra szolgált, hogy a pásztor elűzze vele a juhokra támadó vadakat. Olyan volt ez, mint egy buzogány. A másik az ismert pásztorbot, kampóval a végén. A pásztor ezzel húzta vissza azokat a juhokat, akik letértek az útról.

Sem a dorong, sem a pásztorbot nem fegyelmező eszköz volt. A nyáj a pásztor hangjára figyelt, a pásztor nem bottal kergette, és nem is kutyával terelte a birkát. A vesszőnek nevezett dorong a külső ellenségtől, a pásztorbot pedig a széthúzás belső kísértésétől óvta a nyájat, Jézus esetében a gyülekezetet.

Vendéged vagyok (Zsolt 23,5)

Egyesek erre a szakaszra is kiterjesztik a jó pásztor képét, de helyesebben járunk el, ha itt egy új metaforát látunk. Ez a kép arról szól, hogy a zsoltáros menekül, az Úr azonban befogadja és megvendégeli őt. Mire az ellenség utoléri, Dávid már az Úr asztala mellett ül. A kép az Úrral való közösség állandóságára utal.

„Az asztalközösség azt is jelentette, hogy a vendég a vendéglátó különleges védelme alatt állt. A vendégbarátság az ókorban fontos szerepet játszott, szinte már jogi következményekkel is járt: a vendéglátó kötelezettséget vállalt, hogy minden tekintetben gondot visel vendégére… Ez áll ennek a képnek hátterében, amely a templomban menedéket találó üldözöttet vendégként ábrázolja, aki itt tapasztalja meg Jahvénak, mint vendéglátónak a segítségét, az oltalmát.”[8]

A vers második fele hiperbola, költői túlzás. Dávid azt fejezi ki vele, hogy Isten temploma nemcsak védelmet nyújt az üldözötteknek, hanem olyan hely is, ahol az Úr felmagasztalja azokat, akiket ellenségeik megvetnek és kirekesztenek. Isten házában a jogfosztottak előkelő vendégekké válnak. A zsidók a hálaáldozatot kísérő lakomára, az egyházatyák az úrvacsorára vonatkoztatták a képet, de talán azok járnak legközelebb az igazsághoz, akik a messiási kor nagy lakomájának előképét látják benne. Eszerint az Úrral való közösség nem szűnik meg a földi élet végén, hanem Isten eljövendő országában folytatódik, sőt kiteljesedik.

Hazajárok hozzád (Zsolt 23,6)

A hatodik vers nem kép, hanem összegzés. Ebből a versből derül ki, hogy mire vonatkozott a pásztor és a gazda hasonlata. Két változata van ennek a versnek: a héber szöveg úgy szól, hogy „visszatérek az Úr házába”, ez az értelmezés a templomi zarándoklatokra vonatkozik. Az Ószövetség görög fordításában viszont az áll, hogy „az Úr házában lakom”, ami a papok és a léviták kiváltsága volt, de már az Ószövetségben is vannak olyan jövendölések, melyek szerint, amikor eljön a Messiás, minden izraelita, sőt a pogány népek fiai is az Úr házában lakhatnak. Ezért a képet átvitt értelemben az üdvösségre, és az örök életre szokták vonatkoztatni.

Nem kell ezt a két dolgot szembe állítani: Isten háza már ma is az Ő védelmét szimbolizálja, nála lakni azt jelenti, hogy az Úr védelme alatt élünk, de a védelem Isten eljövendő országában éri el a teljességet.

Összefoglalva a huszonharmadik zsoltárban azt üzeni az Úr, hogy velünk van, jelenléte pedig az áldások teljességét jelenti: jóságot, irgalmat, vezetést és táplálást, ápolást és megújítást, vigaszt és üdvösséget. Ez mind a mienk lehet, ha jól viszonyulunk e zsoltárhoz. Nemcsak egy évezredekkel ezelőtt élt zsidó királyra vonatkoztatjuk, hanem önmagunkra alkalmazzuk azt.

A zsoltár teológiája

A zsoltár egyik magyarázója, John Goldingay a következőképpen összegezte a huszonharmadik zsoltár üzenetét:

„Bár a huszonharmadik zsoltárt összekötöttük a halállal és a temetéssel, ez a zsoltár valójában az életről szól. Olyan hétköznapi tevékenységeket használ képek gyanánt, mint az evés, az ivás, a biztonságkeresés, és mindezt határozott istenközpontúsággal teszi. Az Isten népéhez tartozó emberek élete egyfelől Isten színe előtti határtalan öröm, másfelől kétoldalú bizonytalanság. Egyfelől nem tudjuk, hogy lesz-e élelmünk és vizünk, másfelől fenyeget bennünket más emberek ellenségeskedő rosszindulata. Ezért a huszonharmadik zsoltár hátterében olyan kihívások állnak, melyek más zsoltárokban is megjelennek: ez az éhínségtől a vízhiánytól, az ellenségtől való félelem. Ebben a zsoltárban egy olyan kijelentés fogalmazódik meg, ami egyszerre bátor és realista. Jahve derék, és jóra való pásztor, aki gondoskodik nyájának tagjairól, és megvédi őket. Így, Luther Márton szavaival élve a zsoltár bátorítás minden nehézség (kísértés, bántalmazás, reménytelenség és szorongattatás) idejére. Amikor Isten gyermekei ilyen helyzetbe kerülnek – írja Luther – a zsoltáríró felszólítja őket, hogy őrizzék meg bizodalmukat Jahvéban, a mi pásztorunkban, s ragaszkodjanak szavához és ígéretéhez; meg fogják látni, hogy Isten féltő gondossággal használja vesszőjét érdekükben.”[9]

Bibliográfiai szemle

Bibliográfiai szemlémet a hazai irodalomra összpontosítottam, és azon belül is csupán olyan a művekre hivatkozom, ami forgalomban van, vagy a használt könyvpiacon viszonylag könnyen elérhető.

Zsoltárok könyve, Fordította és az utószót írta Simon Tamás László OSB, Pannonhalmi Főapátság Bencés Kiadó, 2020, 375 p. (3100 FT)

Fentebb jeleztem, hogy e kötet megjelenése késztetett arra, hogy külön számot szenteljek a zsoltárfordítás és a zsoltármagyarázat kérdésének a Bibliai Akadémia keretében. Ezért először e műről szólok; nem a fordításról, mert azt csak azok élvezhetik, akik kezükbe veszik a kötetet. Inkább a mű megjelenésének hátteréről szeretnék szólni az ajánlás, az előszó, és a függelék kapcsán. A könyvhöz Dr. Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke írt ajánlást, melyben elmondta, hogy Simon Tamás László fordítása nem istentiszteleti célra készült, hanem a zsoltárok elmélkedő és imádságos olvasásában (ezt úgy nevezik, hogy lectio divina)[10]szeretne útitársunkká válni. Hogy ez a fordítás nem hangos, nyilvános felolvasásra, hanem személyes zsoltározásra készült, azt Hortobágyi T. Cirill, pannonhalmi főapát is kiemelte az előszóban: „Magában a zsoltároskönyvben is sokszor váltakozik Isten hangja és az ember kiáltása. A zsoltárokat imádkozó pedig, akinek elméje megegyezik szavával, megtapasztalhatja az Isten szavának és az ember válaszának összefonódottságát – így válhat a zsoltár igazi személyes imádsággá. Ennek az egyéni imának a hatékonyságát, lendületét biztosítja az, hogy a zsoltáros szövegeit gyakran tanulmányozzuk” (7. p).

Simon Tamás László hosszú utószót (309-375. p) írt fordításához, melyben bevezet bennünket a zsoltárok világába. Ez a bevezetés is azzal kezdődik azonban, hogy „a zsoltárokban imádsággá érlelt élettapasztalat minden istenkereső ember számára útmutató és útitárs lehet, hogy újra meg újra visszataláljon élete szilárd alapjához” (309. p). Összegezve azt mondhatom tehát, hogy ez a fordítás az imádkozó lelkületű zsoltárolvasás eszköze.

Pannonhalmi zsoltárkönyv, Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2009, 391 p.

Ez a fordítás, ami szintén a bencés rend keretei között született, több tekintetben is ellentétben áll az előzővel: (1) nem egyetlen fordító, hanem egy munkaközösség készítette; (2) nem egyéni olvasásra, hanem nyilvános, istentiszteleti felolvasásra készült. Az utószóból megismerhetjük a szerzetesek imarendjét, és azt, hogy melyik zsoltár hol helyezkedik el a zsolozsmában.

A szerkesztők kiemelik, hogy Jézus nemcsak a szenvedéstörténetben, de életének más jeles alkalmain is imádkozott, és ilyenkor általában a zsoltárokat imádkozta. „A zsoltárokat tehát túlzás nélkül tekinthetjük Jézus imádságainak, amelyek mélyen meghatározzák és átjárják mind az ő, mind pedig az egész Újszövetség beszédmódját.[11] És talán az sem elhanyagolható, hogy a korai kereszténység mindig is ragaszkodott a zsoltárimádsághoz… Zsoltárt imádkozni nem egyéb tehát, mint Jézus imádságait, a zsidó nép imádságait, Mária, Simon, Anna prófétaasszony, a korai keresztény közösségek imádságait… a mi életünkben újra elismételni”[12] (385-386. p). A liturgikus közeg római katolikus, a zsoltárok szövege azonban bibliai, és mivel a fordítás komoly, alapos munka, bármely felekezethez tartozik az ember, Isten megszólíthatja őt e zsoltárkönyvön keresztül.

A kötet a pannonhalmi bencés közösség liturgikus használatra kialakított zsoltárait adja közre. A fordításon szerzetesek kisebb munkacsoportja sok éven át dolgozott, mégpedig úgy, hogy a tartalmi pontosság mellett folyamatosan szem előtt tartotta az egyéni és a közösségi imádság szempontjait is. Mivel vannak olyam zsoltárok és zsoltárversek, amelyeket a közös imádságban nem szoktak mondani, a jelen kiadásban a teljesség kedvéért ezeket a szövegeket szögletes zárójelben a Szent István Társulat bibliafordításából vették át.

A kötet két alternatívát kínál: a 150 zsoltárt egy hét alatt, illetve egy hónap alatt is végig lehet olvasni.

Farkasfalvy Dénes: Zsoltárkönyv, 3. átdolgozott kiadás, Szent István Társulat, Budapest, 2006, 344 p.

Farkasfalvy Dénes (1936-2020) Székesfehérváron született, Dallasban élt. Ismert bibliai tudós volt,[13] akinek nemcsak a zsoltárfordítása, hanem a Római levélhez és a János evangéliumához fűzött magyarázatai is gazdagították a magyar teológiai irodalmat. Fordításának első kiadása az ausztriai Kismartonban jelent meg 1975-ben, és más emigrációban született könyvekkel és folyóiratokkal együtt „szivárgott be” hazánkba. Az emigráció mostoha körülményei rányomták bélyegüket az első kiadásra, ezért a fordító újra lefordította a zsoltárokat, és ez az új fordítás jelent meg 2006-ban, Budapesten. E fordítás érdekessége, hogy verses formában készült, és a legismertebb magyar műfordítók nyomdokait követi.

Az egyes zsoltárok előtt rövid bevezetőt találunk, ami támpontokat ad a szöveg megértéséhez, ezt követi a zsoltár verses fordítása.

Bodrog Miklós: Oltár és zsoltár, 150 örök ének, Kairosz Kiadó, Budapest, 2004, 304 p.

Bodrog Miklós (1929-2009), evangélikus lelkész, költő, énekíró és pszichológus sokszínű egyéniség volt. 1955-56-ban lefordította a zsoltárokat. Ezért Weöres Sándor verset írt neki, amit megtalálunk a könyv elején: „Ímhol az őskor fénye a zsoltár-könyvön elárad, több ezer esztendőn átsuhanó sugarak. Mind arany és csillag, még szeplőtlen ragyogással.” Bodrog Miklós folyamatosan csiszolgatta és javítgatta fordításait, míg a kötet 2004-ben napvilágot látott. Egy másik költőóriás Rónay László (1937-2018) elismerő szavakkal mutatta be a kötetet a Vigília című folyóiratban. Bodrog Miklós fordításának erénye, hogy sikeresen ötvözte a héber szöveg üzenetét, és a költői nyelvet. Fordításai nemcsak olvashatóak, hanem szavalhatóak is.

Szent Ágoston: Zsoltármagyarázatok, 1-7. kötet, Fordította: Dr. Diós István, Jel Kiadó, Budapest, 2017-2020.

Angolul hat magyarul hét kötetben adták ki a nyugati egyház egyik legbefolyásosabb tanítójának zsoltármagyarázatait, amit Dr. Diós István 1973-tól fogva fordított le és tartott meg esti áhítat keretében papnövendékek részére. Nem egy szokványos bibliai kommentár ez, hanem az egyházatya különböző helyen és időben tartott igemagyarázatai (homíliái). Minden homília elején megtaláljuk a zsoltárszöveg fordítását (latin nyelvből), valamint az előadás idejét, helyét és körülményeit. Így nemcsak a zsoltár üzenetének feltárására kapunk indíttatást, hanem betekinthetünk az ókori egyház gondolkodásának egy-egy pillanatába is.

Kálvin János: Zsoltármagyarázatok, Olvassuk együtt, Szigorúan magánhasználatra fordította: Szabó Miklós, 2011, 1361 p.

Függetlenül attól, hogy mit ki mit gondol Kálvin János eleve elrendelésről szóló tanításáról, protestáns igehirdető nem mellőzheti a református reformáció kiemelkedő tanítójának írásmagyarázatait. Ezért hálásak lehetünk Szabó Miklósnak, aki lefordította és elektronikus formában közzétette a reformátornak mind a 150 zsoltárhoz fűzött magyarázatait. E veretes, gyakorlatias, de a szöveg alapos elemzésén nyugvó magyarázatok sokat segíthetnek azoknak, akik a zsoltárokról szeretnének bibliaórákat tartani, prédikálni, vagy csak személyesen elmélkedni. A fordító nem tette lehetővé, hogy fordítását – engedélye nélkül – terjesszék, de az alábbi honlapokról bárki letöltheti, és szabadon felhasználhatja igehirdetői szolgálatában.[14]

Clive Staples Lewis: A zsoltárokról, Harmat Kiadó, Budapest, 2006, 179 p.

C. S. Lewis (1898-1963) keresztény író és irodalomtudós volt, és mint író fejtegette a zsoltárok könyvének üzenetét. Abból indult ki, hogy a zsoltárok versek, ezért az irodalmi szempontok figyelembevételével kell olvasnunk azokat, hogy feltáruljon előttünk a bennük rejlő mennyei üzenet. Igaza volt.

[1] A bibliai gondolkodásmód szerint valakinek a neve lényének meghatározó tulajdonságait teszi nyilvánvalóvá. Az Úr pásztor, jó pásztor hírében áll, vallja a zsoltár. Hírneve nem szenvedhet csorbát. Ez a megjegyzés a zsoltáros bizalmának alapja (vö. Zsolt 25,11).

[2] Az ókori lakoma képe mutatja meg a költemény igazi értelmét. A „halálos sötétben” vezető út végső soron az embernek Istenhez vezető vándorútja, amely a halál kapuján vezet keresztül. A „jóság és kegyelem” valószínűleg megszemélyesített isteni tulajdonságok, akik, mint Isten követei és szolgái az embert a halálos szakadékon viszik keresztül.

[3] Más fordítások gyakran ezt a sort szó szerint fordítják (napok hosszú során át), pedig a héber kifejezés sokkal tágabb értelemben „vég nélküli időt” jelent.

[4]Mark D. Futato: Interpreting the Psalms, An Exegetical Handbook, Kregel Academic and Professional Publications, Grand Rapids, 2007, 160-165. p.

[5]Gerald H. Wilson: The NIV Application Commentary, From biblical text… to contemporary life, Psalms 1. kötet, Zondervan Publishing, Grand Rapids, 2002, 430-445. p.

[6] Dér Katalin: A zsoltárok misztériuma, Kairosz Kiadó, Budapest, 2015, 102. p.

[7] Szabó Mária: A zsoltárok kincsei, Zsoltárfordítás nyelvi-filológiai jegyzetekkel, Válogatás a zsoltárok I. könyvéből (1-41), Szent István Társulat, Budapest, 2015, 217. p.

[8] Szabó Mária: id. mű: 220. p.

[9] John Goldingay: Psalms, 1. kötet, Baker Commentary on the Old Testament Wisdom and Psalms, Baker Academic, Grand Rapids, 2006, 353-354. p.

[10] Garcia M. Colombás: A Szentírás olvasása, A Lectio Divina, Bencés lelkiségi sorozat, Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2006, 176 p. Enzo Bianchi Maria Pia Giudici FMA: Lectio divina, Sarutlan Karmelita Nővérek, Magyarszék, 2008, 99 p.

[11] Hozzáteszem, hogy Újszövetség az összes ószövetségi irat közül a Zsoltárok könyvét idézi a legtöbb alkalommal.

[12] „Amikor összejöttök, kinek-kinek van zsoltára…, minden épüléseteket szolgálja” (1Kor 14,26). „…mondjatok egymásnak zsoltárokat…, énekeljetek és mondjatok éneket szívetekben az Úrnak” (Ef 5,19). „…intsétek egymást zsoltárokkal…, hálaadással énekeljetek szívetekben Istennek” (Kol 3,16).

[13] Munkásságának rövid összegzését megtaláljuk a Zsoltárkönyvben (347. p). Megemlítem, hogy nemcsak a zsoltárokat fordította le, hanem a keresztény egyháztörténet leszebb és legismertebb himnuszait is, amit a szerzők rövid életrajzával együtt adott közre: Himnuszok, Szent István Társulat, Budapest, 2010, 374 p.

[14]https://www.scribd.com/doc/69770710/Kalvin-Janos-Kommentar-a-Zsoltarok-konyvehez illetve:http://www.refkossuthter.hu/sites/default/files/fajlok/kalvin_zsoltar.pdf